Jókai Mór sikertelen regényadaptációival nem érdemes foglalkozni. Vagy mégis?

Jókai Mór elsősorban regényei révén vált ismertté, a prózaművek mellett drámákat, sőt verseket is írt. Drámái közt kiemelt helyet foglal el Az arany ember című regényátirat, melyet Jókai saját maga adaptált, több mint tíz évvel az azonos című (és nagy népszerűségnek örvendő) regény kiadása után (a regény megjelenési éve 1872, a drámaátiraté 1884). A darabot a korabeli recepció és kritika is elismeréssel fogadta, és a mű a mai napig fontos tárgyát képezi a magyar színháztörténetnek, illetve a Jókai Mór sikertörténeteit taglaló diskurzusnak.¹ De mit kezdhetünk a kevésbé ismert és kevésbé sikeres színművekkel, regényadaptációkkal, melyek nem váltottak ki látványos érdeklődést vagy rajongást a korban, és melyekkel a színház-/ irodalomtörténet sem foglalkozott mélyrehatóan? Vajon valóban csak az áttörő sikereket kell számba vennünk a Jókai-életmű kutatása közben? Korántsem.

Ha Jókai kudarcos színműveit kellene felsorolnunk, listánkon számos cím megjelenhetne, köztük a Szép Mikhál című regényből (1877) írt azonos című drámaváltozat is (szintén 1877). A regény 1876. október 1-től december 17-ig folytatásokban jelent meg az Életképek című folyóiratban, a következő év elején pedig kötet formájában is kiadták. A hírek, melyek a megjelenésére vonatkoztak, úgy tartották számon a művet, mint egyikét Jókai „legsikerültebb” regényeinek.² (Ezt persze a kritika később megcáfolta.)³ Amint a hatvankét folytatásban közölt regény utolsó része/zárlata is megjelent a folyóiratban, Jókai rögtön előállt a történet színpadra szánt drámaverziójával. Ám a színmű nem aratott túl nagy sikert, melynek oka a korai adaptálás is lehetett, illetve valószínűleg problémát jelentett, hogy a nézőközönség azon rétegének emlékeiben, akik olvasták a prózaművet, még eleven volt a regénytapasztalat, és a regény világa a narráció által sokkal kidolgozottabbnak hatott.

A szerző nem ültette át egy az egyben a regény történetét a drámába, számos helyen leegyszerűsítette a cselekményt, összevont szereplőket, és természetesen alkalmazkodott a színpadi tér lehetőségeihez és a dráma műfajának korlátaihoz is. Megfigyelhető, hogy a cselekmény fő szálát, a lényegét emelte be a színműbe, a végkimenetelt pedig teljesen átalakította. A regény tragikus zárlatával szemben a dráma boldog, meseszerű véget ér, győz az igazság, és a szerelmesek együtt maradhatnak.

A változtatások ellenére a kritikusok a színművet nagyon szorosan a regény világa és prózatechnikája felől próbálták értelmezni (ami a korábban említett korai adaptálást figyelembe véve érthető is), nem tekintettek a darabra önálló alkotásként, pedig a dramatizálás számos pontján érzékelhető, hogy Jókai szánt szándékkal próbálta elkülöníteni a drámát a regénytől, és bár érezhető a kapcsolat és az összefüggés, a művek között működnek intertextusok, mégis olvashatóak külön, nincs szükség az egyik ismeretére a másik megértéséhez, és fordítva. A regény dramatizálása révén a szerző igyekezett megszólítani egy szélesebb közönséget és eljuttatni a művet azokhoz az emberekhez is, akikhez például anyagi okok miatt regény formájában nem juthatott el a történet.

Annak ellenére, hogy nem fogadták kitörő lelkesedéssel a színművet, Jókai igyekezett minél tovább színpadon tartani azt, és változtatásokat végzett a darabon, a közönség igényei szerint. A szerző már a Szép Mikhál második előadásához kivett olyan mozzanatokat és jeleneteket a műből, melyek visszatetszést szültek a közönség részéről. Erről tájékoztat a Fővárosi Lapok egy cikke: „A Szép Mikhál hétfői ismétlése nem bírt sok vonzerővel. A nézőtér félig sem telt meg. Az előadásból kihagytak némely oly mozzanatot, melyek első alkalommal visszatetszést szültek, (mint a Mikhál publikum-előtti öltözködését, az erőszakos csók durvaságát sat.) a mivel ugyan a színművet nem tehették jóvá, de legalább kevesbíték az erős kifogás alá eshető részletek számát…”⁴ Ez a gesztus, a közönség igényeihez való igazodás, sokat elárul a kor dramatizálási gyakorlatáról, melynek része az is, hogy a színpadra vitt történet előadásról előadásra változhat, a közönség fogadtatására és a kritikára reagálva. Ám az idézett cikkből egyértelműen kiderül, hogy a változtatások sem terelték pozitív irányba a kritikusok véleményét.

Bár a Szép Mikhál című dráma nem aratott nagy sikert a megjelenésekor, és a korabeli recepció sem fogadta túl pozitívan, ez még nem jelenti azt, hogy ez a darab vagy az ehhez hasonló művek elhanyagolható elemei lennének a Jókai-életműnek. Ezt bizonyítja egy másik, sokkal ismertebb regénynek, A gazdag szegényeknek a dramatizálása is.

A gazdag szegények drámaadaptációja részben szintén egy kudarcos vállalkozás volt Jókai részéről. A mű a Nemzet című folyóiratban jelent meg, negyvenöt folytatásban, 1889. november 3-ától december 28-ig.⁵ A Szép Mikhálhoz képest Jókai a regényt viszonylag későn kezdte dramatizálni, a Budapesti Hírlap 1892. október elsején közli, hogy a népszerű író nem is egy, hanem két új színdarabon dolgozik, a Világszép leányokon, valamint A gazdag szegényeken.⁶ Jókai nemcsak megírta a színműveket, hanem annak színpadi összeállításában is aktív szerepet vállalt. Egy tudósításból például kiderül, hogy karmesterek előtt régi magyar nótákat énekelt, hogy kottát tudjanak írni a darabokhoz.⁷

A regényszövegből írt dráma csupán bizonyos fejezeteket dolgoz fel (egészen pontosan a 9–14., 16–22., 25–27. fejezeteket), amelyeknek majdnem minden párbeszédét szóról szóra átveszi, ám emellett számos információ és jelenet kimarad a népszínműből, amelynek a regényvilág összetettségének megalkotásában fontos szerepe volt. Valószínűleg emiatt érte az a kritika a színművet, hogy nem elég drámai, nem felel meg a műfaj szabályainak, és nem történik benne semmi.⁸ Természetesen enyhe túlzás, hogy a műnek nincs cselekménye, hiszen nagyon tartalmas és mély üzenetet ad át, ám a regény tükrében – mely több szálon fut, sokkoló eseményekben gazdag, egy „grófi történetszál” által pedig színesebb, mozgalmasabb és szövevényesebb, mint a dráma – meglehetősen egysíkúnak és eseménytelennek hathatott.

Ha számba vesszük a két mű közti különbségeket, tetten érhető a Szép Mikhállal kapcsolatban is emlegetett elhatárolási szándék, ebben az esetben, bár Jókai sokkal inkább megmaradt a prózamű szövegénél, változtatásai révén mégis sikerült egy teljesen új alkotást létrehoznia, és ezáltal egy újabb közönségréteget megszólítania.

A gazdag szegények adaptációjára nézve csupán részleges kudarcról beszélhetünk, mivel ha eltekintünk az alig számottevő negatív kritikától, összességében a színmű fogadtatása messzemenően jobb volt, mint a Szép Mikhálé, többnyire szerette a közönség, és a lapok is nyitottabban fordultak felé. Fontos hozzátenni, hogy a kiadásakor a regényt hatalmas lelkesedéssel és rajongással fogadta az olvasóközönség, és a mű a korabeli sajtóban is pozitív visszhangot keltett.⁹ Elképzelhetően részben emiatt is vált népszerűbbé ez a darab, mint a korábban tárgyalt, illetve a késői adaptálás is fontos lehetett ebből a szempontból. Mindezek ellenére mégis szinte teljesen elfelejtődött ez a különleges regényadaptáció, és kudarcos kísérletként tartjuk számon.

Összességében elmondható, hogy Jókai nagyon tudatosan el akarta határolni az adaptációkat a regényektől, amelyekből készültek, és arra törekedett, hogy önálló és teljes értékű (új) műveket hozzon létre, melyek, bár utalnak a forrásművekre, azok nélkül is megállják a helyüket. Mivel a kritika és a sajtó nem így tekintett ezekre a darabokra, eleve kudarcra (vagy részben kudarcra) voltak ítélve. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk a kevésbé sikeres és a kánonon kívül eső alkotásokat, látható, hogy ezek nem zárványok, hanem értékes reprezentációi Jókai populáris kultúrához való viszonyulásának, továbbá maga az önadaptációs folyamat látványosan tárja elénk Jókai szövegeinek státus- és médiumváltását.

Jegyzetek

1        Szalisznyó Lilla: Textológiai és filológiai megfontolások Jókai Mór regényadaptációinak (újra)értelmezése kapcsán – Az arany ember példája, Irodalomtörténeti Közlemények, 2021.

2        Pesti Napló, esti kiadás 1876. november 2. (262. sz.)

3        Ellenőr 1877. március 10. (68. sz.), 3.

4        Fővárosi Lapok 1877. március 14. (59. sz.), 291.

5        Jókai Mór Összes művei, Jókai Mór: A gazdag szegények, Lengyel Dénes és Nagy Miklós szerk., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969.

6        Pesti Napló 1892. október 1. (271. sz.), 3.

7        Pesti Hírlap 1892. december 21. (352. sz.), 10.

8        Fővárosi Lapok 1893. május 13. (131. sz.), 2021.

9        Fővárosi Lapok 1890. április 29. (117. sz.), 859–862.

‍