Hogyan lettem én is bestia

Terry Pond: da Vinci's Dachshund

Oké, várjatok egy kicsit, nem lesz hosszú, de hadd mondjam el. Amikor megszülettem, még nem voltam bestia, csak fáztam. Addig mozgolódtam, amíg melegbe nem jutottam, és meleg nem lett a hasamban is. Később megtudtam, hogy az a jó meleg az anyám, s a jó meleg a hasamban pedig az anyatej.

Még később azt is megtudtam, hiába nyüszítettem, hogy jön még kutyára dér, és anyám is csak egy bestia.

De addig még bőven volt mit felfedeznem. A meleg után azt, hogy a dolgok kétféleképpen történhetnek: van, amikor a végén nagy hirtelen ott vagyok a kuckóban, és van, amikor ahhoz, hogy ott legyek a kuckóban, vissza kell menni. Hogy melyik a jobb? Hát ez igazán egyszerű, testvérkéim, a jóból visszamenni jó, a rosszból visszamenni, az is jó, a jóból hirtelen a kuckóban lenni rossz, a rosszból viszont jó. Kihagytam valamit? Hát persze, de azt majd akkor tudtam meg, amikor már bestia lettem. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy viszket a szám, állandóan rágnom kell, mit tehetnék? rágok is állandóan, na, ekkortól kezdve már nem jött a meleg a hasamba, nem bújhattam jó meleg anyámhoz, hanem inkább eladtak pénzért. Anyámnak egy szava sem volt, hiába nyüszítettem.

A szagos nő, aki megvett, elhalmozott rágnivalóval, kuckómat telehordta plüss- és gumiállatokkal. Fáztam, pedig nem is fáztam. Anyám biztosan béranya volt. Ismerős? Az a nő duruzsolt, ölelgetett, de szaga ellökött magától. Később sokszor volt dolgom olyanokkal, akiknek a saját szagát elnyomta valami egészen más, mondjuk virágillat, vagy különféle kis állatok mirigyeinek izgató szaga, vagy vizelet meg ilyesmi. Magamon is néha éreztem idegen szagot, például annak a pénzes nőnek a szaga is rámragadt órákra. Lehet, hogy most a félős szagomra gondoltok, de nem is vagyok annyira berezelve, inkább folytatnám. Azt szerette volna, ha mámának szólítom. Nagy gondot fordított arra, hogy telekenje magát szagokkal. Sétálgatott a csupasz bőrével, és amikor az egyik falhoz ért, hirtelen megduplázódott. Ettől kicsit megrémültem, de ahogy továbblépdelt, újra csak egy volt belőle. Bár nem szívesen lépett tovább, inkább nézte a másik önmagát. Nem törődött kicsit se velem, csak méregette az önmegelőzés esélyeit. Odamentem mellé, és ott voltam velem szemben a nő mellett. El akartam kapni magam, de csak hideg, kemény fal voltam, mégsem én. A másik nőnek nem volt szaga. Hiába nyüszítettem, és hiába nyüszítettem hangtalanul, a nő csak még idegesebb lett tőlünk. Valamit rakhatott az ételembe, mert hirtelen egy hideg, kemény és nedves padlón voltam, fény is alig szivárgott be valamennyi. Amint kinyitottam a szemem, gyanakvó szempárak méregettek. Jeleztem, hogy oké, srácok, nincs semmi kedvem harcolni, inkább innék valamit. De nem mozdultam.

Akkor az egyik kemény alak odajött hozzám, és egészen közelről bámult bele a szemembe, én pedig lehajtottam a fejem, mert igen kegyetlen volt az a tekintet. Egy idő után csak felpislantottam, abban reménykedve, hogy valahogy elmúlt az egész, meg nem is valóságos, hanem mondjuk egy rossz álom, amelyből felébredni se jó, és hát ott vigyorgott a csávó pár centire tőlem. Hang nem jött ki a torkomon. A többiek viszont kiszimatolták a balhét, és kezdetben csak apró hangokat, szuszogásokat, később egyre hangosabb morgásokat hallatva egyre csak közeledtek. Végül már mind üvöltöttek. A hangjuk eltakart engem, arrébb tudtam húzódni, nyüszíteni se mertem, csak reszkettem a sarokban. Pár lépésre tőlem egyszercsak valami kattanást hallottam: két fazon lépett be botokkal, én pedig kisurrantam az ajtón, és futottam, amerre láttam.

Gyötört a szomjúság, de nem álltam meg inni, mert jobban féltem, futottam, nem néztem semerre se, csak futottam, de aztán egyszer mégiscsak elfáradtam, meg már nem is féltem annyira, úgyhogy poroszkálni kezdtem, nézelődni, még egy pocsolyából is ittam, aztán találtam egy szélvédett, meleg helyet, összekucorodtam, és próbáltam aludni egy kicsit. Persze folyton fölriadtam. És újra szunyokáltam. Két gyerek egészen közel jött hozzám, majd elfutott. Rossz bőrben lehettem. Nem értettem semmit. Ugyanez a két gyerek újra megjelent, és elém rakott valami egészen kellemes szagú kaját. Vártam egy kicsit, de hát iszonyatosan éhes voltam. Azért rajtuk tartottam a szemem. Nem mozdultak, csak barátságosan, pár lépés távolságról néztek. Bár nem akartam elérzékenyülni, mégis elöntött a jó érzés, hogy köszi, ti aztán rendesek vagytok, hogy csak így, semmiért, segíttek rajtam. De elmentek. Gondoltam, éppen ideje nekem is tiplizni, de mire kinyújtóztattam volna tagjaim, hogy felálljak, újra elnyomott az álom, s arra ébredtem, hogy a két gyerek visszajött. Örültem, s ezt kicsit jeleztem is, mire ők beszélni kezdtek hozzám a furcsa nyelvükön, amiből akkoriban még egy szót sem értettem. De a mozdulataikból kivettem, hogy azt szeretnék, ha velük mennék, s nekem kis híján kiugrott a szívem a helyéből.

Olyan napok és olyan éjszakák jöttek, amelyek tisztára jók voltak. És mindegy is volt, hogy éjszaka vagy nappal, mert ott náluk a sötétben sem kellett félni. Alig bírtam megszokni, de sajnos megszoktam. Vagy például ez is őrület volt: bármikor kimehettem bentről, és bármikor kintről visszamehettem, és nem az volt, mint amit olyan biztosan tudtam addig a zsigereimmel, hogy bent=biztonság, meleg, kaja, nő; kint=veszély, hideg, pia, hím, hanem minden együtt volt. Hogy is mondjam ezt világosabban? Ott náluk tanultam meg érteni a beszédet. Én magam ugyan nem tudtam megszólalni, de ők ezt nem is várták el tőlem. Meg aztán bőven elég volt köztünk a metakommunikáció. Elég nagy forgalom volt nálunk, a gyerekeken kívül még ott volt Mari és Zsiga, de állandóan jöttek vendégek is. Csak figyeltem ezeket a jófejeket, és örültem, na, ez volt ott, semmi nyüszítés.

És most figyeljetek, mert most jön a lényeg, legalábbis valami olyasmi, amiből kiderül, hogyan lettem én is bestia.

Hát úgy, hogy egyszercsak rámjött a mehetnék, és leléptem. Angolosan, ahogy Mari mondaná. Most mondjam, amit úgyis ezerrel kitaláltatok, hogy tavasz volt, és alkonyodott, és az orgonafák illatoztak mint állat, és egyáltalán, minden illatozott mint állat, én kis hülye meg remegtem az izgalomtól, hogy na most, most valami egészen fantasztikus fog történni, és persze történt is.

Constantin Flondor: Bizánci kereszt

Egyszerűen nem tudtunk leállni, már kelt fel a nap, de mi még mindig játszottunk. Megfeledkeztem az egész emberiségről. Aztán megszomjaztunk és megéheztünk, és mászkáltunk együtt mindenfelé, és ettük és ittuk amit értünk, de közben is játszottunk. Amíg egy nap egyedül nem ébredtem. Hiába nyüszítettem, sehol se volt. És akkor elvesztődtem, én se voltam már sehol, és újra visszatért a kőkemény bent=biztonság, meleg, kaja, nő; kint=veszély, hideg, pia, hím. És, tegyem hozzá, számomra már csak kint volt. Valami zsigerből parancsolta, hogy ha ütnek, üssek erősebben, ha harapnak, harapjak erősebben, a kőkeménynél is keményebb lettem, szemem véreres volt, bundám csapzott. Nem ismertem meg a két gyereket, és amikor túl közel jöttek, az egyik bokájába martam. Elég nektek ennyi a bestiasághoz? A harapás pillanatában felismertem a szagát, de már késő volt.

Mégis magukkal vittek. Született öt szép kölyköm. Sokat nevettek rajtam, és mesélték a havereiknek, hogyan szedtem a lábam, amikor meghallottam Vénusz vadászkürtjét, na igen, Mariék így beszéltek, és most itt vannak ezek a cuki kiskutyák, én meg nyilván szüzen fogantam. Nem tudom, miért kellett ezen nevetni, ha egyszer terhes lehetsz attól is, ha lenyelsz egy dinnyemagot, ezt a gyerekektől tudom, akkor meg miért ne foganhattam volna szüzen. Aztán a kölyköket elvitték tőlem, de mondták, hogy ugyanolyan jó dolguk lesz nekik is, mint nekem itt, és ebbe bele is nyugodtam. Míg belém nem hasított az érzés, hogy van ez a másik kint, ami először bestiává tett, de ez valójában átverés, értitek?

Még hogy jön még kutyára dér! Csak hogy rettegjünk, értitek? Érzitek a félelmemet, oké, de hát ti is féltek, pedig csak ki kéne zummolni ebből a helyzetből, ahol ti körbeálltok engem, készen arra, hogy rámugorjatok, de körülöttetek is állnak, ők jóval többen vannak és erősebbek, mint ti, és készek arra, hogy rátok vessék magukat, és tessék csak nyugodtan tovább zummolni kifelé, mert ott vannak körülöttük is azok, akiknek jó eszközeik vannak, és így erősebbek, és mehetünk kifelé tovább, ahonnan már egyáltalán nem látszom, de ti se látszotok, és azok a nagypofájúak se látszanak a hatalmas eszközeikkel, és tök mindegy, hogy most engem szétszedtek-e, vagy sem, mert ott, egészen kint van az igazi élet.