Flamandok jobbra, vallonok balra: de hová álljanak az erdélyi írók? – Húszéves az E-MIL (1.)

Huszadik születésnapját ünnepelte az Erdélyi Magyar Írók Ligája a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az írószervezet 2002 februárjában alakult, több próbálkozás és járványügyi szigorítás után azonban csak júniusban tartották meg az E-MIL fennállásának 20. évfordulóját ünneplő gálaestet. A kétnapos eseménysorozat bő programkínálatában több kerekasztal-beszélgetés, szerzői est és egy tematikus kiállítás is helyet kapott, továbbá ekkor adták át az írószervezet Méhes György Irodalmi Díjait. 

Elsőként Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke szólt röviden az egybegyűltekhez, ezt követően megnyitották Szentes Zágon plakátkiállítását, amely az utóbbi tíz év főbb irodalmi eseményeiről, az írószervezet változatos tevékenységéről kínált alapos látleletet. A kiállításmegnyitót követően a Jövendők, évek című beszélgetéssorozat első részében négy Méhes György-díjas szerző lépett ismét színpadra: Egyed Emesével, Király Lászlóval, Sztercey Szabolccsal és Varga László Edgárral Demeter Zsuzsa irodalomtörténész beszélgetett a díjról, annak akár ötven- vagy százéves jövőjéről, az erdélyi irodalmi prériről és szerzői szokásaikról. 

‍

Egyed Emese kiemelte, fontos, hogy az írószervezet díjazottjai az irodalom sokszínűségét mutassák meg, ne csupán egy szűk réteg ízlésvilágát, ugyanakkor a két évtized során kiemelt irodalmi művek sem szorulhatnak háttérbe. A jövőre vonatkozóan Király László megállapította, „jósolni nem lehet, csak örülni annak, hogy ennyien vagyunk”, ezért minél több könyv kell az asztalunkra kerüljön ahhoz, hogy válogatni tudjunk belőle. Varga László Edgár kissé szkeptikusan vélekedett az ötven-százéves időtávlatokról, szerinte a kérdés az, hogy egyáltalán fognak-e olvasni ennyi idő múlva, de az mindenképp biztató jel, hogy bár az írás magányos tevékenység, már húsz éve ekkora közösség gyűlhet össze, és még csak el sem alszanak az irodalmi esteken. Sztercey Szabolcs a díjazottak hosszú sorát látva arra gondolt, sok mindent kell még megértenie és megírnia, ez viszont mindenképp ösztönzően hat rá. Vannak dolgok, amelyeket azonban a költők sem tudnak megmagyarázni, például az, mi készteti őket versírásra: létezik-e egy mesebeli kisember, amelyik néha a tétlenkedő poéta hátára csap, hogy írjon verset; egy adott mű olvasása közben hirtelen párbeszédre fakad a szerző, vagy épp fordítás közben, egy idegen nyelvben való elmélyülésben jön meg az alkotókedv. 

A kedvezőtlen útviszonyokból adódóan az ünnepi gálamegnyitóra, a díszmeghívottak vidám, anekdotákkal teli beszédeire a Méhes György-díjasok beszélgetése után került sor. Az egybegyűlteket Erős Kinga, a Magyar Írószövetség jelenlegi elnöke, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség egykori elnöke, illetve Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul és Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök köszöntötte. Mile Lajos megnyitóbeszédében az erdélyi magyar irodalomban őskérdésként ismert probléma került középpontba: létezik-e erdélyi magyar irodalom, és ha nem, miért létezik mégis? Erős Kinga megnyitóbeszédében kiemelte, mindig örömmel jön az E-MIL rendezvényeire, és lenyűgözőnek tartja, hogy ez a közösség húsz év alatt ennyire sok kicsi hübriszt, konfliktust, súrlódást, megbocsátást élt túl, így még legalább ennyi időt is könnyen ki tud bírni. Szentmártoni János az előtte szólókhoz hasonlóan személyes élményeinek adott hangot, különösen az L. Simon Lászlóval megejtett közös erdélyi útjai voltak meghatározóak számára. Utolsóként Karácsonyi Zsolt vázolta fel röviden az E-MIL legutóbbi húsz évét, a kolozsvári Music Pub pincekocsmának mélységéből a hargitafürdői magaslatokba ívelő megalakulását. Az E-MIL húszéves működéséhez azonban elengedhetetlen volt egy elkötelezett közösség, tagság és támogatói hálózat, így egy rövid díjátadó erejéig az írószervezet munkatársainak és támogatóinak mondott köszönetet. 

‍

Az első jubileumi nap az E-MIL vezetőinek kerekasztal-beszélgetésével zárult: Balázs Imre József beszélgetett a meghívottakkal, Márkus-Barbarossa János és László Noémi volt elnökökkel, Király Zoltán egykori ügyvezető elnökkel és Karácsonyi Zsolttal. Kiderült, már most rengeteg legenda övezi az írószervezetet, hiszen megalakulásának körülményei sem voltak teljesen egyértelműek: mondhatni egy hargitafürdői írótábor adott alkalmat a tanácskozásra. Az egyértelmű volt, hogy igény van erdélyi magyar írószervezetre, ez azonban önálló szervezetként kell működjön, nem magyarországi vagy romániai írószövetségek fiókszervezeteként. Ezzel kapcsolatosan László Noémi egy régi viccet osztott meg: Belgiumban népszámlálást tartanak, a flamandok jobbra, a vallonok balra kell álljanak, mire egy tanácstalan ember megkérdi, hogy a belgák hová állhatnak? Hasonlónak látja az erdélyi magyar írók (és az E-MIL) helyzetét is. 

‍

A tényleges megalakulásnak a korábban említett Music Pub volt a helyszíne, és ahogy azt Király Zoltán kiemelte, nem volt teljesen veszélytelen dolog magyar írószervezetet alapítani a kétezres évek Kolozsvárján. Az E-MIL akkori megpróbáltatásai nem különböztek sokban a mostaniaktól: azt leszámítva, hogy ma már nem teljesen „nulláról” indul a szervezőmunka, nem Fodor Sándor megtakarított pénzéből indítanak írótáborokat: úgymond „azok voltak a szép idők, akkor minimális pénz volt, minimálisak voltak az érdekek, és nem volt min összeveszni”. Nem volt botrányoktól mentes az írószervezet működése, László Noémi kihangsúlyozta, hogy elnöksége alatt személyesen tapasztalhatta meg, milyen konfliktusokba sodródhat egy írószervezet, ezzel is magyarázható, hogy az egykori elnökök közül nem mindenki jött el a jubileumi kerekasztal-beszélgetésre. A pesszimistának tűnő felvetés ellenére azonban voltak olyan rendezvények, amelyek igazi sikertörténeteknek számítottak (különösen az Irodalmat a vidéknek program), és az a félig humoros elszólás sem elhanyagolható, hogy az írószervezet talán eljutott olyan helyekre is, ahol „még Kányádi Sándor sem járt”. Ezek mellett néhány anekdota is elhangzott, például arról, kik horkoltak a leghangosabban az E-MIL elnökei és tagjai közül, vagy hogy egy ausztráliai kiszállás során hogyan ijesztett rá a többiekre László Noémi óriáspóknak tűnő hajcsatja, illetve mekkora döbbenettel fogadták azt, amikor Márkus-Barbarossa János elnöksége alatt megállapította, hogy százötven tagja van az E-MIL-nek, de bizony, ezek ráadásul mind írnak is.   

‍