Erdély

Erdő erdő hátán Erdély
erdeiben. Élj szerencsével
közöttük szülőfölded szavával,
a helyen, ahol őrködnöd kell a nagy időben.

A dombokon most az emberek
szürethez láttak. Nagy kosarakba gyűjtik
a fürtöket, és életük történeteiről, napjairól
és éjszakáiról mesélnek.
Semmiségeket mondanak tiszta szívvel,
ez az ő életük sava-borsa,
hagyják sodortatni magukat az égaljról
csorgó vizektől, elöntve, fénybe vontan,
megnyugodva a szabadságban...
A domb útja, a terhektől koptatott út
Erdély falvai közt.
S a béke magvai, a levegőég
termékenysége bölcsőben, sírdomb fölött,
ahova odalopakodhatsz várakozni,
ahol föllobbanthatod a vér nyomait
és virrasztva töprenghetsz...

A száraz búzát már behordták,
gyékényre terítve kirostálták
az árnyas réten, és a malmok
elkezdik őszi meséjüket.
Fehér kendőben meg is jelent már
az új kenyér az ünnepi asztalon...

Bárcsak a magvakat ismerhetnénk eléggé,
uralnánk az esőt, az égi harmatot,
szépen virágoznának az üde rózsanéppel,
anyácskám mifelénk a kitárt ablakok.

Legyen házad, küszöböd, anyanyelved
a méhrajzások kapujában, amikor
a tölgyek koronái virágba borulnak,
legyen szabad utad, mely az asztalon álló
lámpához vezet, és élj
őrködve a tieid mellett.

Jancsik Pál fordítása