.svg)
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió alapításának negyvenedik évfordulója apropóján megszervezte a FiguraFeszt II nevet viselő miniévadot, ahol az érdeklődők négy napon keresztül négy különböző előadást tekinthettek meg a társulat repertoárjából. A miniévad október 10. és október 13. között zajlott az Öntöde épületében (a színház épületén felújításokat hajtanak végre, ezért ideiglenesen átköltözött a társulat). A fesztiválon Heinrich von Kleist Az eltört korsó (r. Botos Bálint) című darabja, Sławomir Mrożek Ház a határon című előadása (r. Keresztes Attila), Molière és Martin Crimp műveinek felhasználásával a Mizantróp (r. Visky Andrej), valamint Molnár Ferenc klasszikusa, a Liliom (r. Albu István) is műsorra került.
Az eltört korsó humoros módon mutatja be a bírósági hatalmi rendszert, az igazságszolgáltatást és a korrupciót. Abszurd elemeket tartalmazó politikai dráma – ahogy a Figura Stúdió nevezi, színházi krimi –, amely humora ellenére igen sajátos módon kritizálja a kisember társadalmát, és annak politikai és igazságszolgáltatási hovatartozását. Elnagyolt, szélsőséges viselkedési mintákat követő karakterek töltik meg a drámát.
Botos Bálint újraértelmezte a szöveget, a korrupt Ádám bíró ebben az esetben nem karikatúrája a drámában megjelenő karakternek, inkább egy erőteljes kritikája a korrupciónak, amit igazságnak hívnak. Bár Moșu Norbert-László Ádám bírója az előadás elején valóban gúnyképnek tűnhet, a tizenötödik perc tájékán szorongó, félelemszerű érzés kapott el, amikor azt éreztem, hogy a bíró igazából egy agyamentnek álcázott gyilkos, aki bármelyik pillanatban előránthatja az alsógatyájából a darab elején látható húsdarálót. Bár Ádám bíró súlyos erkölcsi hiányosságokkal küzd, Kleist őt humoros karakterként is ábrázolja, ám ebben az előadásban Moșu Norbert-László egy félelmetes bírót formál meg, a kiszámíthatatlan mozdulatok, a zavarodott gesztusok által is.
A Figura stúdiótermét betöltő, dobozszerű díszlet olcsónak hat, mintha tényleg egy szegény család mindennapjaiba toppantunk volna be. Három oldalról láttunk be a helyszínre, úgy éreztem magam, mint egy kiállításon, ahol a kiállított tárgy és a látogató között egy üvegfal húzódik, amit nem szabad betörni, hogy közelebbről értelmezzük a látottakat, mert beindul a riasztó. Bár a székünk száma felhívta a figyelmünket, hogy hol a helyünk, az az érzés kezdett bennem motoszkálni: a tér megengedné, hogy előadás közben sétáljak, és minden oldalról megvizsgáljam a kiállítást, azaz az előadást.
Visky Andrej Mizantrópjának fontos témája a társadalmi normákhoz való alkalmazkodás és az egyéni őszinteség közötti konfliktus. Alceste, a drámaíró (Faragó Zénó) túlzó erkölcsi elveket vall, és emiatt konfliktusba kerül környezetével, de ugyanakkor önmagával is. Megszállottan ragaszkodik az igazsághoz: képtelen elviselni a képmutatást, ő maga a végletekig nyers és őszinte marad. A főszereplő karaktere enyhén szólva is ellentmondásos, bár megtagadja a társadalom által előírt normákat, konvenciókat, mégis végtelenül szerelmes Jenniferbe (Szilágyi Míra), a filmsztárba. Faragó Zénó és Szilágyi Míra karaktere az egymástól legtávolabbi érzelmi póluson mozog, mégis igen jól kiegészítik egymás hiányosságait.
Visky az eleve kis színpadból egy intim, belsőséges teret alakított ki. Az erős szimbólumokkal operáló díszlet minden szegletét kihasználja a rendezés: Jennifer lakásában járunk, ahol az összes sarok különböző karakterek „menedékhelyei”, aminek köszönhetően minden figuráról kiderülnek apró személyiségjegyek csupán egy-egy tárgy használatából. Ez a díszlet a belső frusztrációt hivatott bemutatni, a társadalmi feszültségek kérdését járja körül. Például a színpad hátsó részén elterülő szobarészben csupán egy fotel áll magányosan, ami a társadalmi elszigeteltséget szimbolizálja. Jennifer szobáját nem látjuk, egy piros függöny választja le a lakás többi részétől, ez a rendezői megoldás pedig az elmagányosodás problémáját jelzi egy olyan világban, ahol minden ember nyíltan megmutatja az élete szeleteit. Visky a színpadi világítást is szimbólumrendszerként használja, amely a karakterek közötti érzelmi hullámzásokat követi, a színes ledek dinamikus vissza-visszatérő „mozgatása” mélyíti a széles érzelmi skála bemutatását. A tér az Alceste és a társadalom közötti eltávolodást jelzi, amire rásegít ez a steril, izolált környezet. Ez a térbeli megoldás segít ráébrednünk arra, hogy Alceste idegen a társadalomban, mert az a világ, amelyben ő létezik, mentes a valódi érzelmek őszinte szavaitól, elidegenedett az igaz emberi kapcsolatoktól.
Keresztes Attila Mrożek Ház a határon című drámáját rendezve, középpontba helyezte, fel is erősítette a mű abszurd és szimbolikus elemeit. A cselekmény középpontjában egy ház áll, miként a cím is jelzi, amelyet egy országhatár vág ketté, így a ház egyik fele egy országban, a másik fele pedig egy másik országban található. A helyzet abszurd szituációkat eredményez, amikor a lakók mindkét oldal törvényeinek meg kell feleljenek. A határ szimbólum, amely az identitásválság és a szabadság hiányát jelenti.
Keresztes Attila egy leginkább televíziós komédiára emlékeztető formába önti a történetet, mintha egy vígjátéksorozat jelenetei peregnének a szemünk előtt. Sitcom-szerű snittek váltják egymást, amelyekben visszatérő karakterek mindennapjait látjuk, akiket egyéni viselkedésük, konfliktusaik vagy félreértéseik tesznek viccessé. A díszlet egy filmszerű „vágástechnika” lehetőségét teremti meg: ahogy a forgószínpad elmozdul, gyors egymásutánban ismerhetjük meg a ház különböző szobáit, s később is hirtelen váltunk különböző helyszínek között, ami azt a hatást kelti, mintha egy újabb snittet néznénk. Amikor már megszoknánk ezt a konvenciót, akkor a színészek kilépnek a díszletből, kívülről szemlélik a történéseket, mintha gond nélkül lépnének át a képernyőről a színházba. Ekkor tudatosul bennünk is, hogy ez egy jól eladott trükk, és a sorozatszerű snittek összessége valójában szemfényvesztés, és amit látunk: színház.
Moșu Norbert-László és Szilágyi Míra karakterei házastársak, akiket kettészakított a saját otthonukban az otthontalanság. Játékuk megkapó, az elnyomó hatalom okozta reszketés fátyolosan sejlik fel tekintetükben. A család többi tagjának komikus játéka ellenpontozza az ő komolyságukat, a néző is határhelyzetbe kerül, akár a ház.
Albu István merész koncepcióval nyúlt hozzá Molnár Ferenc klasszikusához, a Liliomhoz. A nyitójelenetben a forgószínpad egy mennyországra hasonlító, fehér vattaszerű anyaggal kibélelt oldalát látjuk, ahol szárnyat viselő férfiak állnak, különböző hangszerekkel a kezükben. Besétál Faragó Zénó, egyszer csak felgyúlnak a fények, a rockbanda erőteljes belépővel elkezdi játszani a Fiúk ölébe a lányok című Tankcsapda-dalt, Liliom pedig énekelni kezd. Meghökkentő élmény volt, nem tagadom.
Ám Liliom (Faragó Zénó) nem találja meg a helyét a hétköznapi világban, munkanélkülivé válik, és bár szereti Julit (Szilágyi Míra), önpusztító viselkedése, büszkesége és erőszakossága megakadályozza, hogy boldog életet éljen vele. A tragédia akkor következik be, amikor a szerencsétlenül sikerült rablás után belehal a rablási kísérletbe. Bár a darab komoly drámai helyzeteket jelenít meg, a humor és az emberi gyarlóság ábrázolása révén Molnárnak sikerült egyensúlyt teremtenie a tragikum és a groteszk között.
A Tankcsapda-dalbetétek monológokként hatnak és magyarázzák is Liliom tetteit. Ám inkább magyarázkodásként hatnak, bármennyire is magával ragadó Faragó Zénó és a band játéka. Az volt az érzésem, hogy a rendező az ellentettjét érte el annak, mint amit mondani akart: mivel csak Liliom énekel, egyértelműnek hat, hogy ez egy olyan olvasat, amiben őt sajnálni és segíteni kell, holott lássuk be, Liliom rendkívül büszke, ami megakadályozza abban, hogy segítséget kérjen vagy elfogadjon másoktól, még ha szüksége is lenne rá. Ez a büszkeség azonban gyakran sebezhetőséget és kétségbeesést takar, amit nem képes felvállalni. Liliom gyakran erőszakosan reagál, különösen, amikor nem tudja kontrollálni belső konfliktusait. A Tankcsapda-dalok mégis védik a címszereplőt, minden mozdulatára magyarázatot adnak, de minek? Juli még kevesebb szerepet kap, mint alapvetően a Molnár-szövegben, pont a dalbetéteknek köszönhetően. És így, hogy a szeretett, de bántalmazott nő nem kap elég figyelmet, Liliom tragédiája is értelmezhetetlenné válik.
Ficsur (Barti Lehel-András) a Liliom életében megjelenő negatív befolyást, az önzést, a bűnt és a könnyű pénzszerzés eszméit testesíti meg. Egy szál gitárral, trógerruhában gitározza az Egyszerű dalt, de Liliommal ellentétben, ez az ő esetében igen jól működik. Mélységet ad a karakternek, hogy a haláljelenetnél még a megbánás is ott fénylik tekintetében.
Eltérő drámai világok, különböző rendezői koncepciók, színészi alakítások egymásrahatásának is helyszíne volt a miniévad Öntödéje.
