Claudiu Komartin versei

Fazakas Barna: Utazó

Fagy

(Ger)

Az apám. Későn felfedezett, általam: a fiú,

az övé, egy sereg szankció, ítélet, csalás után.

K_aput. Ő

nekem, olyan sokáig, csupán

kifogás. Homály

a verssorokban, vitatható következményekkel. Apu.

A versek, amikben. Nem így.

Amíg volt bizonyítékom a gondatlanságról,

ami nem volt aljas: nem vele szemben

az elmondani valóval szemben. Még csak képmutató sem,

nem mondanám annak,

talán csak rosszul tájékozódott. Gyanús. Rosszul idomított.

Kicsinyes.

Apa. A lélegeztető csövével, olyan tiszta végre.

Magammal vittem a versben,

ne legyen már olyan fagyos itt, ahol megpróbálom használni magam,

ezen a zsúfolt helyen,

valami kevésre. Hogy kibéleljem ezt a bérelt helyemet

minttel és közttel. Nem adom a sebzettet, túl sok lenne. Nincs

a fortélyaim között, hogy ép bőrrel megússzam, hogy,

ha úgy van, kiszedjem magam. Csak próbálom

nem elpazarolni. A lélegzetet. A tied. Apa.

Amit lemér most neked egy szelep és egy manométer.

Azt mondja neked, amíg leír,

a teremtményed, felbomlott a keserű szánalom

bálái alatt.

„Sem az égen, sem a tenger mélyén, sem a hegyek barlangjaiban”

(„Nici în cer, nici în mijlocul oceanului,

nici în peşterile din munţi”)

Doktor úr, doktor úr, ne vigyorogj még, nem találtad meg

az embered.

Bármikor szarkasztikusabb vagyok nálad,

és inkább ne beszéljünk a cinizmusról,

kicsit korán van még, nem gondolod?

Tudom, csak ketten maradtunk,

bár jobban szeretném, ha a helyedben

egy csapos lenne,

egy szenvedélyes játékos,

egy midinett.

Ez a dolog tényleg nem függött

tőlem vagy tőled,

szóval ne veszekedjünk egymással,

és nem, nem fogsz meggyőzni, hogy belepisiljek abba a lombikba.

Doktor úr, doktor úr, ne játssz istent

velem, lehet, hogy kiszakítom a perfúziómat,

és addig fojtogatlak vele, amíg megjelenik egy ápoló.

Érzem, hogy bírom még – tudod te is ezt,

azért akarsz kimeríteni lassan és biztosan.

Érezlek, kis köcsög, testvér,

mint akit nagyon régóta ismerek.

Doktor úr, olyan vagy, mint én, és egyikünk sem

fog már elmenni innen.

Ez a te lebujod

minden tekintélyes kliensét elvesztette,

és szenvedsz, mert nem érted el a vonatot, amiről álmodtál.

De ide nézz, és mondd azt, hogy nem

ismered fel magad egy kicsit sem ebben a kínos helyzetben, amit

a te kötelességed kezelni.

Talán ez az én testem is valamivel

több lehet annál a kellemetlenségnél, ami késlelteti

a kis flörtödet a tömzsi nővérkével.

Csak mondom.

Doktor úr, egyre homályosabban látlak,

ez az elhanyagolt porhüvely elhagy.

Tudom, hogy nem hiszel abban, amit csinálsz, és már nem is

érdekel,

tudom, hogy csak velem maradtál,

és legszívesebben máshol lettünk volna mind a ketten,

énekeljen nekem egy berber trombitás,

mimózák öntsenek a poharamba egy kis vodkát,

gyilkos ösztönnel tegyem az asztalra

a royal flusht, ami megment téged

az utolsó pillanatban.

HORVÁTH BENJI fordításai

Claudiu Komartin 1983-ban született Bukarestben. Költő, műfordító, a Poesis Internațional folyóirat főszerkesztője, a Román Akadémia Mihai Eminescu-díjának nyertese 2005-ben, a PEN Románia díjazottja 2017-ben, valamint több fontosabb díj kitüntetettje. Hét verseskötet szerzője, kötetei jelentek meg német, szerb, török és bolgár fordításban is. Itt közölt versei a 2021-ben Autoportret in flama de sudură (Max Blecher) címmel megjelent kötetből valók.

‍