Éjszaki Károly neve a hely- és művelődéstörténetben jártasabb olvasók számára csenghet ismerősen: hozzá fűződik Sztána üdülőtelep létrehozása. A Gaal György által sajtó alá rendezett és bevezető tanulmánnyal ellátott Toll és körző című kötetben azonban a 19. század második felében élt mérnök írói, irodalomszervezői oldalát is megismerhetjük. Gaal terjedelmes bevezető tanulmányából sokat megtudhatunk Éjszaki pályájáról, amely többek között azért is érdekes, mert nem a keletről nyugatra irányuló migrációt követte, amely tipikusnak számított a korban – és akár napjainkban is –, hanem fordítva: Budapestről Kolozsvárra költözött, és mérnöki, illetve irodalmi munkássága itt teljesedett ki.
A fővárosban Éjszaki az Írók és Művészek Társaságának tagja, sőt egy ideig a Petőfi Társaság alelnöke volt, Kolozsvárra telepedve továbbra is aktívan részt vett a kulturális életben, az Erdélyi Irodalmi Társaság elindítói közé tartozott, és bekapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület szinte minden rendezvényébe.
Éjszaki irodalmi életművét: színdarabok, „beszélyek” és esszék teszik ki, színművei közül néhányat a budai Várszínház, a pesti Nemzeti és a kolozsvári színház is bemutatott, prózai szövegei azonban nagy időközönként és szétszórtan jelentek meg a korabeli szépirodalmi lapokban, emiatt kevésbé kerültek be a korabeli köztudatba.
A Toll és körző című kötetbe gyűjtött írásainak nagy része így első alkalommal jelenik meg könyvalakban, sőt néhány először nyomtatásban, közülük talán a legkiemelkedőbb az Egy csepp víz című elbeszélés, amely hangulatában némileg a századvég mesenovelláit idézi, és a szórakoztató francia vígjátékokra emlékeztető az Egy éj a Bastille-ban című színdarabja is. A könyvben ezenkívül Éjszaki néhány emlékirat-jellegű szövege, esszéje, tanulmánya, valamint közülésekre írott beszéde található: az Elnöki megnyitó a Petőfi Társaság gyűlésén irodalomtörténeti adalékként is szolgálhat.
Összességében az Éjszaki Károly írásaiból készült kiadás egy Kolozsvárhoz kötődő, több területen tehetséges kultúrembert próbál kiemelni a feledésből, és művelődéstörténeti értéke mellett mindenképpen érdekes olvasmányélmény lehet.
Éjszaki Károly: Toll és körző. s. a. r., bev. tan. és vál. Gaal György. Művelődés Egyesület, Kolozsvár, 2014.