.svg)
Pénteken, október 27-én, a Kolozsvári Zsidó Napok keretében került megrendezésre Balla Zsófia szerzői estje. A költőt Varga Melinda kérdezte, Nagy Gergő zongorajátékával és Laczkó-Vass Róbert szavalatával egészült ki az est.
A művek, amelyeket hallgatunk, nagyrészt Orbán György szerzeményei, jó barátok ők Balla Zsófiával a zeneakadémia óta. Bár nem lett zenész, állítja, a zene végigkíséri életét, alkotási folyamatait. És valóban, jegyzi meg Varga Melinda, geometrikus, feszes kompozíciói, verseinek ritmizáltsága csakugyan a zeneművekhez teszi hasonlatossá őket. Szó esik a Kolozsvári táncokról, a szövegimitációk, amelyek rímeikkel és képeikkel a táncházak világát idézik, annak idején ellenversekként születtek. Balla Zsófiát egyébként is ezer szál fűzi Kolozsvárhoz, s a város részletei verseiben minduntalan előbukkannak. De felmerül az otthon és az otthontalanság kérdése is, és szomorúan jegyzi meg, hogy bizony, nem vagyunk befogadó nemzet (elég, ha aktuálpolitikai kérdésekre gondolunk – bár, jegyzi meg Balla, ő alapvetően nem politikus költő), a külön kis tyúkudvarokban születő alkotások nem válnak közös élménnyé, nem lesznek a közös tudás részei.
Arra, hogy van-e női irodalom, Balla Zsófia azt válaszolja, hogy van jó irodalom, és kevésbé jó, az, hogy a női írókat hogyan bátorítjuk, inkább szociális kérdés, abban viszont nehéz színvonalt találni, ahogy kortárs versekben beszélünk testről, szerelemről, erotikáról. Az est a villoni szép fegyverkovácsné balla-dalával ér véget, aztán Bachot hallgatunk, és kilibegünk az őszbe.
