Szentes Zágon: Szimbiózis (2010)
No items found.

Amatőrök és technokraták

Szentes Zágon: Szimbiózis (2010)
Szentes Zágon: Szimbiózis (2010)

Szentes Zágon: Szimbiózis (2010)

(részlet)

Fel vagyunk háborodva. Tiltakozni akarunk valami igazságtalanság ellen. Úgy véljük, a tiltakozás legjobb módja, ha a lehető legközelebbről megismerjük azt az igazságtalanságot, tanulmányozzuk, minden oldalról alaposan megvizsgáljuk.

Elkezdjük hát tanulmányozni. Órákat töltünk a könyvtárakban, tanulmányokat folytatunk, diplomákat szerzünk. És lassanként elfelejtjük az eredeti impulzust, a kezdeti felháborodást. Vagy ha emlékszünk is rá, rájövünk, mennyire naiv volt az a felháborodás, hogy a valóság, az a valóság, amelynek most már a legapróbb részleteit is ismerjük, mennyire indokolatlanná teszi azt a felháborodást.

Technokratává váltunk.

*

Az általam egyik legkedveltebb belga színészt Serge Larivière-nek hívják. Barátok vagyunk, játszott egyik darabomban, a „Jef”-ben, meg egy másikban is.

Serge szinte véletlenül lett színész. A Sabenánál1 dolgozott, és már torkig volt vele. Egyszer a Laeken utcába tévedt, és az utca végén, a flamand színházzal szemben meglátott egy táblát, azzal a felirattal, hogy „Meghallgatás”. Belépett.

Serge nem a főiskoláról vagy egyéb oktatási intézményből jött. Nincs annak a technikának és külső máznak a birtokában, amit ezek az intézmények adnak a növendékeiknek. De valami olyan újat, igazat, valódit tud, amivel a technikásabb színészek csak ritkán rendelkeznek. Az ő nyers jelenlétében minden más színész összes színpadi trükkje lelepleződik.

Pályája nyilvánvalóan nem volt könnyű. Munkája során szemére vetették belga akcentusát, mesterségbeli tudásának és színdarab-szerkezeti ismereteinek hiányát. Szemére vetették, hogy nem technokrata.

Vajon ezek a szemrehányások nem a félelemből eredtek-e főként? Az attól való félelemből, hogy ki lesznek túrva a helyükről? Az attól való félelemből, hogy elveszítik a végzettség kiváltságát?

Ez az amatőrök és technokraták problémája, ami országunkban a Dutroux-ügy és a Fehér Mozgalom megjelenését követően merült fel.2

Azt mondják, az értelmiség nem nyilatkozott az ügyben. Ez nem teljesen igaz. Minden hozzászólásban, szülői nyilatkozatban, minden tüntetésen, minden egyesület vagy párt alapítása alkalmával értelmiségiek, főként szociológusok – például a Le Soir egyik Carte Blanche rovatában – bírálták a mozgalmat. Nem alapjaiban bírálták, hanem formájában. A poujadizmus veszélyével riogattak. Csúsztatásokat, leegyszerűsítéseket, ostobaságokat lepleztek le. A mozgalmat felülről, történelmi perspektívából elemezték úgy, mintha az egész már a múlté lett volna.

Attól tartok, ez technokrata szempont.

Kétségtelen, azok az emberek, akik a mozgalmat elindították vagy részt vesznek benne, olykor csúsztatnak, leegyszerűsítik a dolgokat vagy ostobaságokat állítanak. Kétségtelen, súrolhatják a poujadizmus határát (anélkül, hogy beleesnének; ami, különösen az áldozatok szüleinek részéről, bámulatra méltó). De ez nem jelenti azt, hogy a hangjuk, a felháborodásuk, a tény, hogy elegük van, nem létezik.

Kiáltásuk talán nem tisztán artikulált, de lehet-e jól artikuláltan kiáltani? Nem maga az igazság van-e ebben a nyers kiáltásban, amit a tudás és az ismeret eltakar?

Valamiképpen magam is technokrata vagyok. Magam is érzek a tömegmozgalom iránt némi bizalmatlanságot.

De a tömegmozgalom létezik. A tény, hogy elegük van, létezik. Ennek tagadása sehova nem vezet.

Ezzel számot kell vetnünk.

*

Elmagyarázhatjuk egy munkásnak vagy alkalmazottnak a világpiac bonyolultságát, vagy egy nemzetközi vállalat áthelyezésének a logikáját; de attól, hogy mindezt megérti, soha nem fogja elfogadni, hogy elveszíti a munkáját, a bérét, a méltóságát.

Megértheti a technokrata logikát, de soha nem fogja elfogadni, hogy ez a logika tönkretegye az életét.

*

A technokratát szofisztikált tudása meggátolja benne, hogy felháborodjon.

Még abban is meggátolja, hogy mások felháborodását meghallja vagy elfogadja.

Megdermeszti ez a tudás.

Jegyzetek

1 Sabena: (Société Anonyme Belge d’Exploitation de la Navigation Aérienne) volt belgiumi állami légitársaság

2 2004-ben a „belga rém”-nek nevezett Marc Dutroux-t pedofília és egyéb bűncselekmények miatt 30 év börtönbüntetésre ítélték. 2008-ban Dutroux áldozatainak és családtagjainak ügyvédjéről, a pedofil-ellenes Fehér Mozgalom szóvivőjéről, a rendkívül népszerű, hősként tisztelt Victor Hisselről kiderült, hogy szintén pedofil.

Károly Judit fordítása

Philippe Blasband: 1964-ben született Teheránban, anyja iráni, apja belga (lengyel és osztrák zsidó felmenőkkel). Az 1979-es iráni forradalom óta Brüsszelben él. Tanulmányait a brüsszeli Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte vágó szakon. Ma ugyanezen intézményben forgatókönyvírást oktat. Ír regényt, novellát, színművet, forgatókönyvet, de film- és színházi rendezőként is ismert. Számos díjban részesült, egyebek közt: Rossel-díj 1990, A SACD (Drámaírók és Zeneszerzők Szövetségének) Herman Closson-díja 1997, Színműért járó triennális díj 1999, a legjobb forgatókönyvért, ill. adaptációért járó díj 2005, 2014.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb