Orth István: Méhek
No items found.

Adrian Popescu versei

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 7. (813.) SZÁM – ÁPRILIS 10.
Orth István: Méhek

Orth István: Méhek


Az első jelek


Az első jelek, ha tétovák is, felbecsülhetetlenek,

a járni tanuló gyermek legelső lépései,

a megtorpanó láz s betegség első mutatói,

midőn érkezik a gyógyulást ígérő koratavasz

a szárba szökkenő szerelem moccanásaival,

és az ifjúság lángját lobbantó első lendület.


Érettséged első jele, mikor úgy kezdesz a régvolt

poétákra gondolni, mint távoli rokonokra,

fölkutatod az Atya házához vezető ösvényeket,

térképezed őket. Mosollyal, hogy bocsánatot nyerhetsz.

A legelső veszteségek gyakorta nyereségnek tekinthetők.


Egy másfajta kozmikus kezdet vakító fényeit

jelző csillogás és a bölcsek égi ösvényei;

a költészet igazát hirdető első ígéretek,

mikor nem tűröd tovább a meddő esztétikák fuvalmait,

sem a hiú gőgtől dagadó vallomások szennyét.


A halál legelső jóslói azok a törvények,

melyek szerint valami nemlétező a lélek,

akik ővele ülnek a Vacsoránál, nem mások, csak

holmi borivók egy hosszú asztal mellett.




Abda


1.


Abdánál megásták saját sírjukat. Igen.

A halott fülkagylójában fekete vér,

rímek a viharkabát zsebében,

az utolsó percekig gonddal egybeszőve,

lágerben vagy lépésritmusra, menet közben.


Dögsötétből kiemelt tiszta verssorok; őt meg

hajnalban agyonlövik. S mint idő hamuvedrében:

a könnyedén írt hexameterek, mintha az

éji barakok elégiáit írná sietség nélkül.

végignyúlva a priccsen, álmos lámpafényben.


A föld pedig akár a könyvlapok:

megőrzi a koporsóba zárt életet,

a beszakadt koponyába hatoló gyökérben,

de a magban is, mit író ember valaha elvetett,

nem bír minket védeni a költészet többé,

inkább növeli a veszélyt, nem hogy kikerülné.


Radnóti Miklóssal hiszem: a költészet

erőt vesz időn, s nem hull halálba,

s mi versszakokba rejtve – megmarad.

Minden sor Istenség és sors adománya.

Arany a földben, s a legszabadabb versek

hamis pénzek s babérok között hevernek.



2.


Félelem nélkül áll saját sírja szájánál, és

magával visz a földbe egy füzetet 30 verssel,

melyeket a szörnyű menet szüneteiben írt;

tudja, senki se fogja őt gyolcsba takarni,

mikor gödörbe löki egy őrmester csizmája,

és szemfedőjéről nem szakítnak fodrot emlékül.

Legutolsó verseit mintha egy fogsor marta volna

a sárgacsillag vásznára. Írja a rabság elégiáit,

éji rovarcsípések közt, elcsigázva.


Évek múltán áthaladsz a nyaralóváros Abdán,

hol nagy befőtteskannákban paprikák ragyognak,

sietős utazó, de a füleidben

hatalmas katasztrófák szélzúgásával.

Van egy hely mindig, már tudod, a közelben,

ott lőtték le kopár aszályos mezőn.

Az ifjak tán szednek néhány bogyót az eset bokrairól,

ám az íze marja a néma száj padlását,

és „olyan rég történt amúgy is!” – mondják egyesek.


Őt pedig, a gyökerekbe gabalyodottat majd megsegíti

Valaki.


KIRÁLY LÁSZLÓ fordításai



Adrian Popescu (1947, Kolozsvár) író, költő, esszéíró, műfordító. Közel harminc kötet szerzője, a kolozsvári Echinox folyóirat meghatározó alakja. Többek között német, magyar, makedón és francia nyelvre fordítva jelentek meg önálló kötetei. Kolozsváron él.







Összes hónap szerzője
Legolvasottabb