A töréspontok körbejárása - beszélgetés Hevesi Judit költővel

– 2015-ben jelent meg a debütköteted Hálatlanok búcsúja címmel a Magvető Kiadó gondozásában, ahhoz, hogy a Helikon olvasóinak újat mondjuk a Holnap ne gyere című új verseskötetedről, úgy gondolom, fontos kitérnünk a pályakezdésre, a rendhagyó tematikát nem mindennapi módon feldolgozó első kötetedre is. Azt olvastam, a pályán való indulásod néhány évvel a kötet megjelenése előtt kezdődik, nagyvonalakban egybeesik a folyóiratokban való publikációiddal is. Fontos szerepe volt ebben Szegő Jánosnak is, első próbálkozásaidat neki mutattad meg, s ő biztatott a folytatásra. Kérlek, avass be, milyenek voltak ezek az első versek, mi motivált az írásra, s mit jelent egy pályakezdő számára, hogy olyan ismert szerkesztő olvassa el az első verseit, mint Szegő János?
– Az első versek egy kivételével helyet kaptak a Hálátlanok búcsújában is, ezek a haláltánc, a körforgás és a mama álma. Emellett az első versek közül való a Műútban közölt Ringató is, ott Kabai Lórántnak köszönhetem a bizalmat. Hogy ezek az első versek megjelentek vagy bekerültek a kötetbe, nem jelenti azt, hogy nem előzte meg vagy nem követte őket olyan, amit még a fióknak megtartani sem lett volna helyénvaló. Versnek azt nevezem, amit én magam valamiképpen összeértnek látok. Nem feltétlenül jónak vagy késznek, de egyben lévőnek. Azt hiszem, meglehetősen szigorú a munkamódszerem is: rengetegszer javítom magam, sokat húzok, és gyakran írok át sorokat, ugyanakkor sorokat vagy versszakokat, félkész szövegeket nem őrizgetek egy majdani felhasználás reményében. Minek? Ha nincs meg a váz az elején, nálam oda a hitelesség, onnantól izzadtságszagúnak hat minden sor és mondat a saját szövegeimben. Nincs tehát kész azonnal egy szöveg, csak a váz stabil – aztán néha épp azt kell kihúzni, azt a talajt alóla, hogy megálljon magában. Nemcsak Szegő János, az akkori párom, Gaborják Ádám is rengeteget segített abban, hogy legyen merszem publikálni. Az, hogy két, az irodalomban ennyire otthonosan mozgó, az irodalmat ilyen szívvel-lélekkel élő ember segített a javaslataival már az első verseknél, minden bizonnyal nagy előnyt jelent. Hálás is vagyok nekik.
– Szerkesztőként azt tapasztalom, hogy az írás nagyon korán, az első olvasmányélmények és szerelmi élmények megélése folytán kezdődik el, ez nagyvonalakban a korakamaszkor időszakára tehető. Veled nem így történt, sőt, az első kötetedben nem a szerelmi tematika, hanem a gyász, a bűntudat, a múltunkhoz való viszonyunk, a kollektív emlékezés felelőssége foglalkoztatott. Hogyan alakult ez, miért nem a szerelem, a személyiség, az én érdekelte a fiatal Hevesi Juditot mint költőt? – Valóban nem a szerelem érdekelt, de a személyiség és az én kérdése az én elgondolásomban nagyon is erősen jelen van a Hálátlanok búcsújában. Mi vagyok én, mi a családom, honnan jövök, mit is jelent ez az identitásnak nevezett probléma- és kérdéshalmaz. Hogy ezt az ént egy közösségi trauma keretein belül, a családi és a kollektív emlékezet működésében és annak eszközeit használva jártam körül, tűnhet valóban szokatlannak, de abban a fázisban, amit nevezzünk most életszakasznak, egészen egyszerűen ez érdekelt. A múltunkhoz való viszony kialakítása olyan jelenbeli feladat, ami nélkül a jövő a szükségesnél bizonytalanabbá és értelmezhetetlenebbé válhat. Nem érdemes megúszni.

Oláh Gergely Máté fotója
– Az is rendhagyó, hogy egy debütkötet a Magvető gondozásában jelenjen meg, hogyan vezetett az utad az egyik legjelentősebb magyar kiadóhoz?
– Szerintem ez azért nem rendhagyó, legalábbis nem egyedi eset, a Magvető kiad elsőkötetes szerzőket is. A kéziratomat elküldtem a Kiadóba, Morcsányi Géza, úgy tudom, a szerkesztőkön kívül még mások véleményét is kikérte a kéziratról, majd a kiadás mellett döntött.
– A kötet előszavát Tóth Krisztina jegyzi, aki, ha jól tudom, a szerkesztésben, válogatásban is segítségedre volt. Azt írja, a Hálátlanok búcsúja nem emlékeztet a nemzedéktársak műveire. A gyász, az emlékezés, a bűntudat, az istenkérdés, a holokauszt foglalkoztatott többek között. Kíváncsi vagyok, hogyan talált meg a téma, mi motivált ebben?
– Tóth Krisztina valóban sokat segített a már elfogadott kézirat csiszolásában, rendezésében. A témában, annak választásában semmi nem motivált annál jobban, mint hogy elvégezzem ezt a korábban már említett, szerintem szükségszerű folyamatot, amit a múlttal való szembenézés jelent. Ezt értem úgy az egyéni, mint a családi és a kollektív múltunkra, történetünkre. A felnőtt identitás kiépítése, alakítása úgy hiszem, akkor lehetséges, akkor kezdődik, ha számot vetünk a honnan jöttem, hova tartok, ki vagyok én és ki nem akarok lenni kérdéseivel. A holokauszt egy olyan történelmi esemény, egy olyan népirtás, ami a modern Európa közepén, a modernitás eszközeit használva jött létre. Az életben azokat a töréspontokat tartom fontosnak körbejárni, amik után már semmi nem folytatható úgy és onnan, ahogyan azelőtt. Ilyen történelmi eseménynek tartom például a holokausztot, ilyen eseménynek tartom egy szeretett személy halálát vagy más formában történő elvesztését. Mindenki életében, gondolatában vannak ilyen események, hogy ezek pontosan micsodák, az persze már minden esetben egyedi és függ az érzékenységtől kezdve egészen a szocializációig sok-sok komponenstől.
– Első köteteknél gyakori a szerepverssel való játék, a különféle formai bravúrokkal kacérkodás, a szerző tulajdonképpen bemutatja, mit tud, Te sokkal merészebb voltál, sem formatechnikai seregszemle, sem szerepvers, csak a tisztánlátás, az elhallgatás, a félmondatok, amelyekhez az olvasó hozzágondolja a saját emlékezés-történetét. Hogy találtál erre a költői nyelvre?
– A munka során egyre tudatosabban használtam ezt a nyelvet, ahogy a mostani kötetnél is tudatos, hogy egészen másféle a nyelvhasználat. A holokauszt vagy a nagymama története nem a sajátom – kialakítottam velük, hozzájuk egyfajta viszonyt, de egyik sem a sajátom. Így hát nem használhattam központozást, nem fejezhettem be mondatokat, nem írhattam és határolhattam körül tisztán, körzővel és vonalzóval azokat a gondolatokat, amik kavarognak bennem, nem mondhattam meg pontosan, hiszen csak áttételesen ismerem ezeket a történeteket. Felelősségem van abban, hogyan dolgozom fel ezeket a történeteket anélkül, hogy használnám őket. Bár nem adhatok át valamit, ami a másé, de a megőrzésének érdekében, azt hiszem, igenis lehetséges a közvetítés.
– Versírás előtt megkomponálod magadban a mondandód, olvasol, dokumentálódsz, ez az első köteted esetében úgy gondolom, elengedhetetlen, feltételezem, hogy a jeruzsálemi tanulmányutad is ennek az építkezésnek a része volt. A Holnap ne gyere viszont a személyesség felől közelít, egy tragikus szerelmi történetet olvashatunk, a kiüresedés, a hiány poétikája jelenik meg benne, gyakran élsz az irónia, eltávolítás eszközével. A témaváltás minek tudható be?
– A témaváltás azzal függ össze, hogy bár lehet (ön)reflexió nélkül élni, nem hiszem, hogy érdemes. Azaz a múlttal való elfoglaltság nem zárhatja ki teljesen a jelen eseményeit, durván fogalmazva a valóságot. Ráadásul az ember nem gyászolhat egész életében. Vagyis hogy vannak az életünkben nem várt események, amik felrúgják, megbolygatják mindazt, amiben hittünk vagy hinni szerettünk volna, és formálnak bennünket, formálják a jövőről alkotott elképzeléseinket, meghatározzák, akár hosszabb időn keresztül is a mindennapjainkat, átalakítják a társas kapcsolatainkat. Vagyis olyan erősen vannak az élet minden területén jelen, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni őket, ráadásul meg is kell birkózni velük. Hitelesnek tartom ezeket a helyzeteket beemelni az irodalmi munkába.
– Ezeknél a verseknél mennyire játszott szerepet a tudatos struktúra, az olvasmányélmények, esetleg voltak-e költői előképei a verseknek?
– Ennél a kötetnél a legeslegfontosabb szerepet az önreflexió, önmagam figyelése, az a bizonyos befelé figyelés játszotta.
– Zömében pozitív visszajelzést olvastam a könyveddel kapcsoltban, úgy érzem, ez is egy sikertörténetté növi ki magát, ám vannak pályatársak, akiknek csalódást okozott a kötet, kliséket fedeztek fel benne, hétköznapiságot, még a női líra „rózsaszín sávja” is felmerült mint negatívum. Hogyan kezeled az ilyenfajta visszajelzést, olvasatot, egyáltalában a negatív kritikát?
– A pillanatnyi hangulatomtól függ, bár alapvetően minden kritika, vélemény fontos, hiszen tanulni és fejlődni ezek alapján lehet. A hétköznapiság szándékolt volt, ehhez bizonyos mértékben pedig hozzátartoznak a klisék is, bár úgy gondolom, mindezektől épp hogy távolságot tart a kötet, sőt gyakran éppen ezeket próbálja kicsavarni. A női líra „rózsaszín sávja” pedig nem az én kötetemmel kapcsolatban érdekel: egyáltalán mint megfogalmazást vagy elgondolást tartom kirekesztőnek.
– Bizonyára az olvasóidban és pályatársakban, kritikusokban volt egy olyan elvárás is, miszerint egy újabb „komolyabb” témával rukkolsz elő, semmiképp sem szerelmi lírára számítottak. Nem gondoltál arra, túl merész lépés ez, egyáltalán hangot találni ehhez, úgy mesélni róla, hogy az olvasónak újat tudj mondani például a megcsalásról és a „Gabriellák” színre lépéséről?
– Borzalmas lenne, ha az attól való félelmem, hogy mit vár el tőlem a szakma, befolyásolt volna a témaválasztásban. És mint mondtam, szerintem az, ami a valóság, ami éppen történik és ahogyan történik, amiképpen alakít bennünket, pontosan annyira releváns és fontos téma, mint az, hogy honnan jövünk. Hiszen ez éppolyan meghatározóvá válik majd a későbbiekben. Nem hiszem, hogy a szerelmi líra alacsonyabb rendű lenne, mint bármi más, ugyanakkor azt sem hiszem, hogy a Holnap ne gyere szerelmi líra. Ez egy kudarckönyv, egy könyv a hiányról, a nemsikerültről és mindezek bevallásáról. Valamint a gyászról, mint az első könyvben.
– „Hideg hiánylíra” – ezt a szép alliterációt olvastam a könyvedről. Érzek ebben némi ellentmondást. Hogy viszonyulsz ehhez a meghatározáshoz, egyetértesz vele, s miben látod a létjogosultságát?
– Igen, Rostás Eni szerintem nagyon pontos és éleslátó megfogalmazása ez. Hideg, mert távolságtartó, miközben a hiányról beszél, ami a legritkább esetben kapcsolódik össze hideg érzésekkel. Ugyanakkor a választott beszédmód, a nézőpont a hideg.
– A Kíváncsiság című vers emblematikus, a kettétört testű bálnát körbemutogatják – a megalázottság, a kiszolgáltatottság érzésének hitelesebb bemutatására törekedtél. Kérlek, mesélj az állat-tematika keletkezéstörténetéről és szükségességéről. Minket is így körbemutogatnak gyakran, tulajdonképpen az állatos verseid parabolák kívánnak lenni, érzékletesebbé szeretnél tenni általuk bizonyos emberi tulajdonságokat – legalábbis én így interpretálom, de javíts ki, ha tévednék.
– Ott van egyfelől egy nagyon banális ok: gyakran szórakoztatom magam furcsa, állatos hírekkel. És mivel ezt a szokásomat a környezetem is ismeri, ők is gyakran szórakoztatnak furcsa, állatos hírekkel. Mindemellett a hidegséget is hivatottak oldani, legalábbis az én olvasatomban. De hogy ezeknek funkciót szántam a könyvben, összefügg azzal a törekvéssel, hogy bár egyes szám első személyben írtam eddig a két kötetet, nem magamról, hanem mégiscsak általánosan az emberről gondolkodom. Feltételezem, hogy hitelesen csak az én történeteim és működésem tudom bemutatni, ezért erősen használom a velem történt eseményeket, a körülöttem elhangzó mondatokat, témákat, de leginkább mindig is az érdekelt, ami emberré tesz bennünket. Az állatoknak amellett, hogy talán rámutatnak az emberi kapcsolatok olykor bestiális voltára, azért is fontos a szerepe, mert világossá teszik: az érzelem nem valami pusztán emberi, valamint hogy a kapcsolatok működési mechanizmusai bizony gyakran ösztönszintűek. Minden ott van az állatvilágban is, még ha komplexitásában jelenlegi tudásunk szerint el is marad az emberitől. Ennek megmutatása pedig mond valamit nagyon fontosat az emberről. Jót-e vagy rosszat, ezt döntse el ki-ki maga.
– A Holnap ne gyere verseiben csak a lírai alany beszél, akiről szólnak, az viszont néma, most új köteten dolgozol, amelynek egyik érdekessége egyféle verses párbeszéd, és kötött formát is találtál hozzá. Avass be, kérlek a munkafolyamatba!
– Valóban van egy ötletem, ahol nem csak a lírai alany beszélne, és az is igaz, hogy körülbelül fél éve volt egy időszak, amikorra már leadtam a kötetet és újra volt időm, kedvem, energiám, ötletem írni, most mégis inkább hallgatok. Több ötletem is van, gondolkodom is sokat, kutatok és olvasok ezekhez, de egyelőre az előzőekkel összefüggésben a hallgatás érdekel. Az elnémulás miértje és mikéntje. Az, hogy a verbális kommunikáció sajátosságaiból adódóan szükségszerűen torzít és hogy ez a torzítás miként hoz létre szakadékokat. De hát erről írni olyan végtelenül paradox!


Hevesi Judit költő, 1990-ben született Hódmezővásárhelyen. Első kötete 2015-ben jelent meg. 2015/2016-ban Friedrich Schiller Haramiák című darabját Cziglényi Boglárkával közös fordításában a Pesti Színház játszotta (rendező: Kovács D. Dániel). Önálló verseskönyvei: Hálátlanok búcsúja (2015), Holnap ne gyere (2017), mindkettő a Magvető Kiadó gondozásában.