A tábornok tévedése

Bede Kincső munkája.
Azon a télen senki sem volt meghűlve Kieselsteinban. A kieselsteini tévé ujjongott, a képernyővédőkön és falvédőkön, a vérkörökben és gyógyteaboltokban mindenütt a KIESELSTEINI CSODA volt kihímezve. Ez volt azon a télen a trendi. Westmorland tábornok valami ócska kínai cselre gyanakodott, ugyanis az utóbbi években feltűnően sokan járogattak Kínából Kieselsteinba sízni, sonkát sózni, alsózni és valami kínai bóvlit akartak rásózni a mit sem sejtő, gyanútlan és jóindulatú kieselsteini bennszülöttekre. Pedig számtalanszor figyelmeztették őket nyilvánosan vagy magánsuttogással, éjjel és nappal, a tízórai nagyszünetben és a menopauzák nyugalmas óráiban, riasztottak szóval, hanggal, fényjelekkel, telefonnal és puskalövésekkel – az ágyút csak végső esetben vetette volna be a sítelep nagyválasztmánya (demokrácia volt, kérem szépen, a pályán és hóeltakarításban, senki sem volt kivételezett, mindenkinek járt évente egy jutalomlavina), hogy óvakodjanak a csalóktól, a sízőknek és ródlizóknak álcázott vándorárusoktól, csepűrágóktól és csepűtelefon-szerelőktől. Ne dőljenek be a kanyarban és vigyázzanak magukra, egészségükre, értéktárgyaikra és jobb belátásukra. Ugyanis erre volt végső soron bízva, ha hisznek vagy elutasítóan közelednek a távolkeleti sipőcökhöz.
Modjam, ne mondjam: minden hiába. Westmorland tábornok felkérte a Fehér Házat, hogy állapítson meg egy szolgáltatásminimumot, és ezzel próbálja rávenni a kieselsteini önkormányzatot, hogy csupán ebben a korlátozott forgalmi szabálykönyvben leírottak szerint cselekedjen, a pirossal körvonalazott hatáskörben szuszogjon, e szolgáltatásmezőben végezzék el a mindenképpen szükséges és életmentő tevékenységet, a többit hagyják az odaküldött titkos és alvó ügynökökre. Szövegszerűen fel nem sorolva, de értelmezhető és tágítható vagy szűkíthető együtthatókkal feloldozva. Ez utóbbi kitét sok fejtörést okozott a kieselsteini önkormányzatnak, kiadták néhány arra járó kódfejtőnek, kőfejtőnek és ködfejtőnek, de azok sem boldogultak. Az ügyet nem akarták nagydobra verni – elég kudarc érte már Kieselsteint (alapítva 1216-ban) az évszázadok során – melyik közép-európai sítelepet nem?!! –, a levelet páncélszekrénybe zárták, a kulcsát pedig maga a polgármester akasztotta vastag és megbízható bürgermajszteri nyakába. Annál nagyobbá dagadt azonban a botrány és a közfelháborodás, ami a Westmorland tábornok üzenetét követő csütörtöki napon tört ki, amikor a soron következő önkormányzati ülésen a Néppárt és Sípárt – épp két éve ellenzékben – képviselője, Berger Duci felolvasta Westmorland tábornok üzenetét, amely nem tudni, milyen módon szűrődött ki és került bele az ellenzék kommunikációs csatornáiba, holott a levélről a polgármesteren és két bizalmasán kívül senki nem tudhatott. Az üléstermen már az első szavaknál érezhetően dagályhullámzás és remegés futott végig, a plafon mintha meghasadni vágyott volna, nagyot reccsent, és felpattant helyéből (jobbközép) a Sípárt titkára, Pléh Nándor vezérszónok, aki aztán fellármázta gyújtó szavaival az egyesült ellenzéket. A cukrászok mellélöttyintették a 100%-os csokoládékoncentrátumot a dobostortán, az asztalosok hamisítás közben 20 millimétert tévedtek egy precíziós barokk utánzatú szekrény zsanérjánál, a síoktatók lábukat szegték, a hotelportások otthagyták a recepciót, holott tele volt ázsiai vendéggel a főlobby, mert erős székelési/vizelési inger vett erőt rajtuk… Felháborodásuk nyilvánvaló volt: az amerikai generális se többet, se kevesebbet nem kívánt, mint lemondani az önkormányzatiság lényegéről, a kereskedelmi és gazdasági szuverenitásról, megkülönböztetett utálattal viseltetni a nyilvánvalóan jelentős kereseti tőkével rendelkező és fizetőképes kínai vendégek irányába; lehet, hogy a honi sípályák felügyeletét vennék ki a kezéből az alvó titkosügynökök, vagy a szundikáló ágensek hada körmönfontan és észrevétlenül fosztaná meg a szabadság sallangjaitól és alagcsőrendszerétől a város polgárait.
Berger Duci tehát szólásra emelkedett még napirend előtt. A napirend ugyanis a szokásos smoncákat tartalmazta: a kenyéradagok csökkentése, az iskolai szünidő törlése, a buszvezetők árnyékszékének komfortosítása és ennek valós igényéről szóló indoklás becikkelyezése (Berger Duci személyesen járt közbe, hogy ez is bekerüljön), a sátorfelverés új módozatai egy esetleges légikatasztrófa be nem következése miatt a település légterében stb., stb. Ennek értelme csak homálylott a közgyűlés tagjai előtt: bizonytalanságot szült a kétely, ha a sátrakat a légtérbe kell felverni vagy egyebütt. (Szegény jó Kovács Nemere, hogy ezt nem érhette meg.) Tisztelt közgyűlés, köszörülte a torkát, tudomásunkra jutott Morgenstern tábornok… – többen kijavították, Westmorland, sőt az utolsó sorban ülő újságírók egyike még meg is kérdezte a szomszédjától eléggé hangosan: biztos, hogy nem zsidó? – de rögtön letácsolták, ámbátor Kieselsteinból már régen elpályáztak az izraeliták melegebb síparadicsomokba, a Negev-sivatagba példának okáért; …levelet intézett a településhez. Mi igaz ebből a förmedvényből, amely merénylet a szabaságunk és függetlenségünk ellen, itt, hol a hó nekünk hull, itt a fagy nekünk csikorog, itt a dér minket csapdos pofán – költőisége e ponton azonban kifulladt, poétikai vénája már csak luftot szállított –, és akkor miért kellenének ide titkos és szundizó ügynökök? Tud erről a tisztelt polgármester, a síparadicsom palántázói, a melegházi tanács, biztonsági erők és hóágyúkezelők, a hotelek, felvonók bérlői, a kínai tolmácsok, polgártársaink, a kedves kereskedőink?
A felzúdulás leírhatatlan volt, a kormánypárt kiabált, hogy szó sincs ilyesmiről, az ellenzék szélsőjobbosai levetették Sanmarco síbakancsaikat, amelyek az öntöttségük ellenére súlyosak voltak és nyolc napon túl gyógyuló sebeket lehetett elhajításukkal – feltételezett célba érésük után – ejteni velük és általuk. Biztosíthatom önöket, azon az ülésen senkinek sem volt könnyű álma. A jegyző nem tudott minden közbeordibálást, gúnyfricskát és nyilat, nyálat, nyögést, átkot-szitkot rögzíteni, a hangfelvétel sokszor teljesen megkukult, vagy vaccsogás, vicsorgás, morgás, földrengésszerű morajlás hallatszott. Sőt egy helyütt egy kínai mondat is becsúszott a felvételbe. Akkor pillanatnyilag – az első visszahallgatáskor – senkinek nem tűnt fel, jóformán átsiklottak volna felette, ha nincs közöttük Kieselstein kisokosa, aki már eddig is sok tanulmányi lesikláson, hétsáncugráson és sakkfeladványon volt túl, arany- és ezüstérmei és diplomái halomban hevertek a mama empire-szekrényében; sok mindent bravúrosan oldott meg, legutóbb egy hosszabb hószünetkor magukat a hófelhők terhes gyomrát bírta szólásra, na hát ő volt az, aki másnap hajnalban riasztotta a polgármestert: honnan a nyavalyából csúszott bele a felvétel szövedékébe a vélhetően mondattá fejlesztett értelmes (?) kínai hangegyüttes?
Jó, jó, inkább azt mondd meg, honnan tudott róla az ellenzék? Mellékes, válaszolta a kisokos, a páncélszekrény kulcsát már az előidőkbe lemásolták szemfüles lakatosok, akik azóta Argentínában terelnek hízott szarvasmarhákat félig sütött, ízletesen puha véres steaknek.
A polgármeser a kínai tolmácshoz fordult, aki azonban csak hebegni tudott, ugyanis szerinte ez olyan csikicsuki szöveg, és különben is pejcsuáni nyelvjárásban van, amit kibetűzve nem lehet megfejteni, ide egy dialektuskutatóra lenne szükség. Már-már napirendre tértek volna a dolog felett, de Berger Duci is tudomást szerzett a becsúszott mondatról (ha tényleg egy mondatról és nem egy jelszóról, parancsról van szó, vagy egyéb súlyos szövődményekkel járó, erőszakra buzdító felszólítás rejtezik benne). Kakukktojás avagy a kínai befolyás? címen cikket jelentetett meg a West-Kärtnerische Rundschau márciusi számában. A cikket a világ több hírügynöksége is felkapta, eljutott Washingtonba is, ahol a CIA azonnal lépéskényszerbe került: egy hét alatt betelepítette a tábornok által csak ötletként felvetett szundikat és árnyékpofákat Kieselstein térségébe. Műveleti terület lett a szakszolgálatok szempontjából.
A kínai turisták, utazók, kalmárok és zugalkuszok változatlanul jelen voltak Kieselstein minden zugában, zergefuttatóin, a jegesmedve-simogatókban csak kínai zümmögést lehetett hallani; utcán, téren, a pályákon, a környék erdeiben és havas kancatejivó-versenyein tipegtek jellegzetes háromszögű kalapjukban, előfordultak a felvonóknál, a védőnőknél, az oltási pontokon, a szalmazsákokon, tolakodtak a sajtosfagylaltosoknál, mézgával kenegették az arcukat, hogy ki ne fújja az alpesi szél, ott feküdtek a nyugágyakon, elfoglalva németek és csehek elől már pirkadatkor, emezek pedig civilizáltan szívták a fogukat/protézisüket – kinek mi állt pillanatnyilag rendelkezésére –, napfürdőztek, akár sütött a közép-európai nap, akár köd szitált az Unió békéjére és annak hegyi kilátásaira, a timafalvi takácsok által szőtt uniós síegyenruháikat eladták a náluk csóróbb afrikai sí­válogatottnak, amelynek tagjai a következő téli olimpiára készült fel Kieselsteinban, sőt néhány kínai nagymenőnek sikerült a magukkal hozott silány minőségű porcelán sífelszerelést is rávarrni a szegény nigériai és dél-zimbabwei válogatottra. Li-csi huan, kínai nagykereskedő (Hongkong – körözött bűnöző, jelentős pénzmosoda-hálózattal a háta mögött és mobiltelefonján) a Hotel Alpen-Buch konyháján nagy mennyiségű fasírozott-alapanyagot rendelt, éjszaka kis szexrabszolga-csapatával sítalpakat gyúratott belőlük, és eladták azokat jól kiégetve a svédeknek, akik arra gondoltak, hogy odahaza majd a sítanodák között fogják jutalomtalpak gyanánt kiosztani az idény végén.
Az alvó ügynökök kis párnával a hónuk alatt vagy repülőgépes utazásoknál használt nyakpárnával a fejük körül jelentek meg a fürdőhelyen, az önkormányzat arra gondolt, hogy b…sszam-b…sszam, mennyi a kényes alak, akiknek nem smakkol a hoteljeink ágyikója, cserélni akarnak és magukkal hozzák otthoni kispárnájukat, amitől csecsemőkoruk óta nem tudnak megválni. Az ügynökök letelepedtek, láthatatlanná váltak, ködsapkát öltöttek, a jelszóra vártak, indulásra készen, csizmásan aludtak, vízhatlan és golyóálló hanorákba, egyensapkájukba be volt varrva a dögcédulájuk, a szolgálati szabályzat mellé, ha kötelességteljesítés közben elbuknának a titkok mezején.
A kínai mondatot seperc alatt kihekkelték a maguk számára, átküldték Hongkongba, majd Washingtonban landolt az üzenet a China & Spice Trade Ltd. álnév alatt működő távol-keleti kódfejtő kombinátnál, ahonnan visszajött a megfejtés. Alig akartak hinni a szemüknek: szarunk rátok vagy szórunk rátok rothadt rizset nyert talányos értelmet a kínos mondat. Kieselstein városvezetésének szájaszéle megrándult, gyomra idegesen táncolt. Csupán a sakkzseni állt derűsen, hiszen kezükben a megfejtés: bármi is volt a közbeékelődött mondat értelme, a lényeget másutt kell keresni. A kínai lehallgatási módszerek primitív zsenialitásában. Hiszen meghekkeltek egy önkormányzati ülést, amelyről pontosan tudták, hogy a napirend előtti felszólalásban szó lesz a kínai befolyás korlátozásáról, illetve Kieselstein függetlenségi vágyáról, a kapcsolatok jövőjéről, és végeredményben Westmorland tábornok üzenete célt tévesztett. Ami pedig a primitívséget illeti, az egyik síviaszkolónak álcázott kínai éberügynök megbotlott a cirmosban, amely a kislábak között szokott reggeli nyolcasait írta, ügyetlenül a lehallgatókészülékre könyökölt. Rá egyenesen a kimenőcsatorna indító gombjára, ami megnyílt, és ezen keresztül kitüremlett az inkriminált mondat, belekerült a síváros tanácsülési hangjegyzőkönyvébe. Még idejében észrevették és visszakapcsoltak lehallgatási üzemmódra. Ennyi is elég volt az alvó ügynököknek a másik oldalon, hogy felismerjék a hang gazdáját, a helyi kínai utazási iroda ügybonyolítóját, Li-ming Csacsát.
Nem az ügybonyolítót küldték haza, a hierarchia nem szenvedhet módosítást Peking jóváhagyása nélkül, a rákönyöklő balféket tették fel egy járatra a salzburgi reptéren. Gépe Isztambulon keresztül átszállással érkezett volna meg Pekingbe, de az isztambuli Nagy Szulejmán Ilderim II. reptéren valaki véletlenül egy 16. századi selyemzsinorral megfojtotta, amit – mint utóbb kiderült – a Top Kapi múzeumból csentek el hónapokkal korábban kínai titkosügynökök pokoli ügyességel. A tranzitváróterem egy piszkos, eldugott sarkában találtak rá. Már élettelen állapotban.
A sílesiklás, szlalomozás Mekkájában – ennyi képzavart bármely történet elbír –, Kieselsteinben azóta is vígan vircsaftolnak a sárgák és Westmorland tábornokot ekkor küldték végleg nyugdíjba. Ja, és a hűlést, megfázást, hurutos köhögést, könnyebb influenzát azóta is sikeresen gyógyítják a kínai kenceficerével (nálunk annakidején kis tégelyekben „vietnámi balzsam” néven került forgalomba, ha még emlékeztek rá) Kieselsteinben és vidékén.