Babul Mora Naihar Chhooto Jaye (versek Orcsik Roland fordításában)

Babul Mora Naihar Chhooto Jaye

Vasárnap reggel.

Az elfeledett panaszt gyakorolom,

a gyász forrása után nyomozva,

a szempillaspirál fényében,

a szemében táncolva –

ősi folyóként

eltemetve az eleven ezüst homokban

zihálva ismétlem,

csontról csontra, a korosodó dalt,

a fapadláson vérezve.

Szünet – a délutáni köd visszatér,

testem a csendbe oldódik,

puha, halk feladás.

Szabad vagyok –

mint a levegőben fodrozódó nyers selyem.

Az emlékek tilos romjain át vezet,

tán a zene az ősbűn.

A személyes misztérium elmélyül –

Rá kell találnom a nomád nyelvemre.

Az est peremén

a gyaloghintó négy hordára díszít fel engem.

Elhagyom a házad, apa,

Szeretett országom felé indulok.

(A Babul Mora Naihar Chhooto Jaye című hindu dalt eredetileg Nawab Wajid Ali Shah szerezte a 19. századi Awadh Nawab királyságok idején. A mű siralom, az 1857-es sikertelen lázadás előtt született, amikor a szerzőt a Brit Raj száműzte szeretett Lucknowjából. A dalszöveg a menyasszony apja otthonából való búcsúztatását idézi, mintegy a saját száműzetésének metaforájaként.)

Kafka a városban

(Kafka in Town)

Hallom, Kafka a városban van –

kegyetlen derűvel táncol a fény ellen,

forradalmi dalokat énekel

a csótányok halotti pompája során.

Álmodsz, Kafka?

Panjim¹ utcáin fütyörésző nő

keres téged –

menj, találj neki szeretőt,

vagy vértelen istent a kastélyban.

Eljön a nap, mikor Kafkát

bebörtönzik a tizennegyedik emeleti

           lakásában –

nem marad nyelv,

a forgalmi fények sem változnak –

az emberek vég nélkül várnak

a bíróságon az ítéletre.

Kafka, csupán egyikünk

távozhat léte nélkül.

Pillanat, Kafka –

mikor felébredek, ráeszmélek,

tó vagyok, teli remegő fehér virágokkal.

Szerelem a munka ünnepén

(Love at Labor Day)

Nos, te és én.

Ajkunk között nő a szenvedés évszaka –

új prófécia a proletár fantáziánk számára.

Semmi kegyetlen vagy kőszívűség

           nincs ebben –

én sebes vagyok, te sebes vagy.

Minden csupa mechanikus izgalom – halál,

           veszteség, még a félelem is.

A börtönből hiányzó rabok feltárt történetei,

szigetlakó dühvel vetkőzik le –

tűzre lobban áramütötte testében,

pompás, szenesre égő, fényes torony.

Nyers, szűretlen idegenség terjed szét –

a költők és a festők földje lassan meddővé

           válik, és

a pánt nélküli, hálóinges bohócok

           megmérgezik a kóbor kannibálokat.

A víz emlékezete

(Memory of Water)

Vízben élünk.

Sok a szoba az otthonunkban –

némelyik akkora, mint egy kis kontinens.

A száműzött őseinkről neveztük el őket.

Egy térkép sem emlékszik

a konyhánk és a mosófülke közti kikötőkre.

Szobáról szobára úszunk

bambuszcsónakokban,

a pogány halak nyelvén

az elsüllyesztett hajók hollétét kutatjuk.

Este a köles és a mangó illata

betölti az erkélyünket, és mi elszunnyadunk

kalózokról szóló idejétmúlt filmeket nézve,

akik gyógyító fákat ültetnek a hátsó udvarban.

Igaz-e,

hogy a határtalan nemzet az otthon?

Néha, amikor elhagyom a lakást,

egyedül a víz emlékezetét hordom

           magammal.

Orcsik Roland fordításai
1975, Óbecse. Szegeden él.

Jegyzetek

¹                  Panjim (más néven Panaji) India egyik városa, Goa szövetségi állam fővárosa.

‍