Román Viktor: Harc
(Agónia)
DÜRER
GAUGUIN
GAUGUIN II. (belső hang)
VAN GOGH
LAUTREC
STRINDBERG HANGJA
KÓRUS
KÓRUSHANG
KÓRUS
Az áttűnések kockázata; hányszor megkíséreltél visszatérni, hangtalanul alámerülni újra meg újra. Készüljetek fel rá, hogy készen vár a múlt...
GAUGUIN
Bizonyos értelemben Gauguin is lehetnék.
KÓRUS
Lehetne.
GAUGUIN
Aki elképzeli Dürer halálfélelmét
vagy Istent-kísértő szarkazmusát.
1. (Dürer-metszetek)
DÜRER
Arra riadtam föl álmodozásomból, hogy kiégett az olajmécs, és vaksötétben tapogatózva, valahol egy földüregben kell tovább haladnom. Ilyenek volnának a vészjósló percek? – az esetlegesség legsötétebb csapdái.
Megsemmisülés-élménynek túlzás; inkább csak egy veszteség elégiája.
Aki önsanyargató, melankóliára hajlamos, annak időnként félelmek – görög-metrumokban
skandálható kudarc-reminiszcenciák törnek elő koponyája alól.
Habár Erasmus, a tévhitet (miszerint Isten bolondsága bölcsebb az emberekénél), az álságot gúnyolva maga sem ért egyet a száraz okoskodással, mely minden szenvedélyt, spontán életörömet egyből kigyomlálna, kiirtana belőlünk. Ez valahol Sebastian Brand verses szatírájával rokonítható. A német költővel Bolondországba hajókázva, végül ugyanoda lyukadunk ki, hogy...
KÓRUS
Minden bűn gyökere az ostobaság.
DÜRER
A létezés több, mint a térben elhelyezkedő, látható dolgok összképe.
Az Univerzum lelkiismeretéért imádkozz!
Jóllehet úgysem menekülhetsz a minden lehetőséget kihasználó emberarcú – állatösztönű! – világ elől.
(Szünet.)
Metszetek – lelkemből kimetszett emléksíkok tornyosulnak előttem. A bomlás szaga.
A színlelésben jeleskedő kevesek kiválasztottnak mondhatják magukat. Pillanatokra az arisztokratikus mozdulatok győzelme ez: a fényűzés, az üres pompa felett. De mindenkit átjár a láthatatlan, ravasz mákony!
KÓRUS
Úgy áll most sivár asztala előtt, mint a balgának vagy beképzelt bölcsnek kikiáltott Jób, akinek környezete riadtan leste volt minden rezdülését, azt is, amint elszánt mozdulattal fenékig üríti sorsának poharát.
DÜRER
Elkésett vágyak nincsenek, csak elkésett beteljesülések. Az ellentétek most benned vívnak erőszakos csatát. Fogyatkozó porhüvelyedben mind kevesebb a szesz, mind több a halálos kísértés. Álmatlanságod nem egyéb: az irányvesztés tragikuma.
Lebegő kísértetjárás (?) a kert felett; nem árnyék, nem glória – tán csak a romlott fantáziám.
Mérhetetlen vizek kiterjedése, beláthatatlan birodalom. Artikulálatlan fájdalmak, veszteségek... Letűnt szerelmeké.
KÓRUS
Buborékok énekét hallani ki a szirének fátyolos hangján is megirigyelt asszonyi húsból: „Mohó hím, levetkőztettél engem, s itt állok feslett pózban a szikes fövenyen. A parti fényben.
Édesség magvát ülteted belém, nedvvel, savval vegyítve!”
Hisztériázva ront rád a bujaság lidércnyomásos vízióit, a Teremtés tökéletességét kikezdő kétkedést elnémító, hitbuzgó fanatizmus.
DÜRER
Nehogy kiderüljön, hogy az Isten is, akár a történelmi valóság, számos illúzióink egyike csupán.
2. (A betört állat – mégis inkább Gauguin)
Készüljetek fel rá, hogy készen vár a múlt – váratlanul is beleléphettek akárkinek a sár- vagy árulás-nyomába.
KÓRUS
Drámai szituáció? Az csupán az élők közt lehetséges. (Ez már több annál.)
GAUGUIN
Haláltusa – méghozzá: egyéni. A szabadság ára? – vagy inkább a szabadság árán (!) – amibe az Úristennek sincs közvetlen beleszólása.
KÓRUS
Megtöretik a test és – ne tagadd – minden tagod remeg belé. (Maradjunk mégis Gauguinnél.)
GAUGUIN
A fa kéknek is festhető, ha az égen megfelelően több a kékség.
GAUGUIN II. (belső hang)
Elkeskenyedik a hús (az is kék már) s a tekintet is, a halál sejtelmes közeledtével.
KÓRUS
Mennyiben megnyugtató, hogy a holtak kísértetei csodával fölérő módon belesimulnak a teremtésbe?
GAUGUIN II.
A lepkeszrány-pillanat. Vagy az évszázad lepkeszárnysuhintása? Mindegy. Ám ha... ha visszatérne hozzátok mégis ez a kísértet (?)
– A kísértetem.
GAUGUIN
De hisz a franciák Istene maga sem ismerne fel. Hortyogva, pénzeszsákon ki-ki heverészve! Az ilyen művészfantáziát amputálni kéne... S mit is kezdenétek, ugyan bizony, az üzleteléssel?
KÓRUS
Paul Gauguin Clovis Gauguin liberális újságíró és Aline-Marie Chazal fia. Anyai nagyanyja Flora Tristan, a híres feminista irodalmár. Születése után néhány hónappal apja – tartva Louis Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) hatalomra jutásának következményeitől – úgy döntött, hogy a család Peruba költözik. 1849. augusztus 8-án elhagyták Európát, de Clovis Gauguin október 30-án a patagóniai Port-Famine-ben hirtelen meghalt. Aline Gauguin két gyermekével nagybátyjához Limába költözött, s a család öt évig ott élt. Miután 1854-ben visszatértek Franciaországba, Orelans-ban telepedtek le.
Az ifjú Gauguin itt kezdte meg tanulmányait.
GAUGUIN II. (belső hang)
Perui tengerész, te – dilettáns gyöngyhalásznak és élvezethajhásznak silány (!) –, mióta tudod, hogy kereszten felejtett sárga Krisztusod soha fel nem támad?
KÓRUS
A Tengerészeti Akadémiára nem vették fel, 17 évesen a gimnáziumot félbehagyva egy kereskedelmi hajón lett matróz; két ízben is elhajózott Dél-Amerikába. 1868-tól a Jertme-Napoléon nevű korvett matrózaként a Földközi-, majd a Jeges-tengeren szolgált; 1868-ban a francia-porosz háború idején végre tengerészegyenruhában hajózhatott Norvégia és Dánia vizein.
(Szünet)
GAUGUIN II.
Végképp betört állat voltál te is!...
KÓRUS
Majd leszerelve – a megszeppent vagy a megvadult tömeg láttán a hivatalnok- meg söntéspultok előtt bódulatba esett.
GAUGUIN
Micsoda szoros, feszes zakó és súlyos dionüszoszi gondolatok!
GAUGUIN II.
Egy hang, persze, a színfalak mögül...
KÓRUSHANG
Folytatás következik.
*
KÓRUS
Tahiti Francia Polinézia legnagyobb szigete (1042 négyzetkilométer) a Csendes-óceánban. Korallzátonyok veszik körül, az általuk elgátolt lagúnákat övező keskeny parti síkságon él szinte az egész lakosság. Egy Wallis nevű hajós volt az első európai ember, aki a szigetcsoportot látta, ám nemsokára érkezett Cook, majd Bligh kapitány is a lázadó hajóval, a Bountyval. Őket követték felváltva az angolok és a franciák; aztán 1880-ban a helyi király megegyezett a francia állammal, hogy „országa” annak a részévé válik. Sokak szerint Tahiti az „igazi déltengeri paradicsom”, de a többi sziget (köztük a divatos Bora Bora) is gyönyörű, dús vegetációjával, lagúnáival, vulkanikus hegycsúcsaival.
GAUGUIN
Tahitin az Egészet kaptam. Teljesen áthatott engem a noa noa (az illat). Észrevétlenül suhantak az órák és a napok.
KÓRUS
Valójában az élet nem volt olyan idilli; Paul betegeskedett, pénze elfogyott, a gyarmati tisztviselőkkel is torzsalkodott. Mégis, ami igazán számít: a szigeten festett remekművek.
GAUGUIN II.
Noa-Noa!
GAUGUIN
Csupa himnusz, boldogság, kéj és elégültség. A Barbár mesék plaszticitása!...
KÓRUS
Ha valaha volt kép nagy hatással rám, akkor ez volt az. Ambivalens érzéseket kelt, feszült figyelem látható a szereplők arcán, szorongás, ugyanakkor gyönyörködés, csodavárás. Félnek attól, amit hallani fognak, de mégis hallani akarják.
GAUGUIN
A kis vahiné, a levelekből ismert buta, ravasz, piszkos maorinő, aki meglopta gazdája szekrényét (!) – ősi hűsége, szűzies érzékisége a paradicsomi asszony mintaképévé teszi őt mégis.
GAUGUIN II.
...Ízekre szedhető egész festészetem – az egzotikumra kalandos életem a magyarázat: gyermekkorom óta nyugtalan vágy hajtott az idegen föld, a szigetek felé...
Neuraszténiám nem tűr nyűgöt, konvenciót; természetem az individuum szélsőségeibe hajszol.
Az impresszionista technika bűvészkedései után pedig hamar fellépett a csömör.
KÓRUS
A levelekben csupa panasz, keserűség, kín és nyomorúság.
GAUGUIN
Fejfájás, rossz bélműködés. Minden gondolat aknarobbanás.
GAUGUIN II.
Hányszor képzelted már azt, hogy bajban vagy; és smafu volt mindannyiszor!
Megkúrt a nélkülözés, az éhség, megkúrt a hatalom – de ez most egészen más helyzet: annyi készség, hajlam mellett: kinek van adottsága arra, hogy egyből halmazállapotot cseréljen? Még hogy extázisba esni, csak úgy, egy más dimenzióban! Amelyiknek ráadásul – nem sült döblec, de –: dögszaga van.
(Öngúnnyal)
A száraz definíciók és a humorérzék között mennyi lehet a távolság?
GAUGUIN
Ha igaza lesz Freudnak, hogy a művészet egyfajta neurózis (?) – akkor kritikusaim nem véletlenül sütötték ki rólam, hogy minden képességem a vízióimban keresendő...
GAUGUIN II.
Ezek szerint a képességek ára valamiféle fogyatékosság lenne?
GAUGUIN
Itt áll előttetek, aki pénztelenségéről és betegségéről panaszkodik. Aki festészetét fölmentette a valóság, a természet utánzása alól. Kenyéren és teán élt, vért hányt, de eredeti képek egész sorát alkotta meg – tiltakozva mindennemű utánzás, legerélyesebben önnönmaga utánzói ellen.
KÓRUS
Színei, mint a gordonkahangok, tompák, de mélyek, halkan gyöngyöző zokogások vagy fölszakadó sóhajok.
KÓRUS
Amott alattomos szándékok; gyilkos parancsszavak.
GAUGUIN II.
Dermedten állok, mint akit beszennyeztek.
GAUGUIN
Mennyi a haladás abban, ha egy pocsolyában a víz befagy vagy kienged? A méregzöld tengervíztől nem akarok eljutni a megmérgezett Univerzumig!
GAUGUIN II.
Fehér kesztyűs rendőrök üldöznek, bérkocsiban menekülök a hitelezők elől...
A kábulat mélypontjára érkeztem. Majd elernyed a test; hirtelen kísérteties világosság! S felszikrázik az agy.
GAUGUIN
Egy durva tengerészkéz rázza a vállamat.
KÓRUS
Tahitin. A „nemes vadak” között.
GAUGUIN (némi öngúnnyal)
G. francia festő; inka vér is csörgedez az ereiben, Limában gyermekeskedett, s indián származását gyakran emlegette, ha mentegetni akarta viselkedését. Matrózkorában megedzett izmait fitogtatva verekedett, még nyakkendős tőzsdeügynökként is megesett vele, hogy kis híján megfojtotta egyik alkusztársát, amiért az leverte a fejéről a cilindert. De nem is volt neki való a tőzsde konszolidált világa.
GAUGUIN II.
Az idő kinek kedvez?
GAUGUIN
A metafizikáról jóformán semmit sem tudok, ámde gyöngédség híján a Nap sugara is hidegebb.
KÓRUS
Igyekszik megérteni a szigetlakók szokásait, vallását, ellesni örömeiket, érzelmeiket, megtanulni nyelvüket.
GAUGUIN II.
Teljes szembefordulás az impresszionizmus felületiségével, „felületességével”, és mélyen megbújó ősi vágy az Istenhez való felemelkedésre.
KÓRUS
Higgyük... persze. A civilizáció által megrontott világban, nevezetesen Párizsban ember, természet és Isten egységének lényegében történelem előtti, kultikus tökéletességét hiába kereste, s elfordulván saját környezetétől, megszakadt a művészeti folytonosság ereje.
GAUGUIN (keserűen)
A művészet mindenhatóságába vetett hit!
KÓRUS
Egy olyan korban, amelyben a materializmus és a hitnélküliség által korrumpált civilizáció a saját megsemmisülése felé tart.
GAUGUIN
Victor Hugo prófétának tekintette a művészt...
KÓRUS
S midőn a szimbolisták egyik csoportjának, a Rózsakereszteseknek a mozgalma 1892-ben létrejön, vezetőjük, Joséphin Péladan ugyanúgy gondolkodik, felruházva a művészt a pap, a király, a mágus szerepével. S habár okkultista nézeteket vall, mégis erős a rokonság a romantikus Hugo és a szimbolista Péladan felfogása között.
GAUGUIN
Az itt élő európaiak kezdetben szívesen fogadtak, mert azt hitték, hogy egész más: hivatalos küldetésemnek teszek eleget...
KÓRUS
De rá kellett ébrednie, hogy egy szegény európai emigráns ott még kilátástalanabb helyzetben van, mint hazájában...
GAUGUIN II.
Szabad asszociációk a barátságról... Legjobb, ha megvonom a vállamat.
KÓRUS
...mert vígan virágzik a korrupció, és az ott élő európaiak intellektuálisan és művészileg
sokkal műveletlenebbek, mint otthon. De magukat a moralitás magas lépcsőire képzelve jogosan lenézik őt, aki a feleségét s öt gyermekét a hűvös egű Koppenhágában hagyta, felkerekedett, és meg sem állt a fűszerillatú Tahitiig.
GAUGUIN
A művészetből nem lehet megélni, de a művészetnek lehet élni.
KÓRUS
Emiatt vállalta inkább a kompromisszum helyett ezt a polgári erkölcsi normákhoz méltatlan és mindenképp mostoha sorsot?...
(Szünet.)
KÓRUSHANG
Egy helyi kereskedő feljegyzései Gauguin rendeléseiről: négy hónapra 25 liter pálinkát, 80 üveg sört és 202 liter vörösbort hozatott, s alig várta, hogy megérkezzék a hajó friss szállítmánya.
GAUGUIN
Még hogy kompromisszum! – Baudelaire naiv romlás-kultusza után az emberi (vég)bomlás virágai...
KÓRUS
Ezt hogyan értsük!...
GAUGUIN
Hogy ki mennyire szörnyeteg, azt maga döntheti el.
GAUGUIN II. (szarkazmussal)
A progresszív izomelhalás kezdetei ... Vagy hisztéria?
KÓRUS
A polinéz szépségek bájai mindenfajta nélkülözést enyhíteni- pótolni tudtak (?) – amivel el is hencegett nemegyszer.
GAUGUIN
Minden éjszaka fékeveszett kamaszlányok szállják meg az ágyamat, tegnap is hárommal kellett elbánnom!
3. (Az akt mint természeti lény – a természet része)
KÓRUSHANG
Szerencsétlen hülye, még hogy lángész! Nem tud festeni!
GAUGAUIN II.
Vincent habozó mosolyát látom magam előtt.
VAN GOGH (öngúny, önugratás is egyben)
Kánkántáncosnőket festve juthatsz a Szalonba!
GAUGUIN (kitör; megvetően: a hang szokatlanul agitatív)
Ezek itt, öregem, mind álomvilágban élnek. Gyarló emberkék önámítása!...
VAN GOGH (tétován)
S a való világ... (?) Anyai pofonokkal, apai veréssel kezdődik. Vagy totál árvasággal.
(Szünet. Magyarázkodva.)
Én is túl későn kezdtem el. Egyszerre húsz vászonba fogtam bele most is. S abból hány készül el vajon? Ha elakadsz a technikán, véged!... Közben felgyorsult az élet, legalábbis számomra. Fülzúgás (akadozva), asztma...
GAUGUIN (ingerülten)
Nyáladzás, fogszuvasodás, szájszag és penész! S minden akadémikus pózt öltő vezényszó: vérzuhatag.
VAN GOGH
Én képtelen volnék újra kezdeni az egészet.
GAUGUIN (kissé megvetően)
Szánalmas alak. Kísérteties, vörösre sírt szemekkel!
VAN GOGH
Menjek vissza Hollandiába? Birkákat festeni, vagy...?
GAUGUIN (elutasító ridegséggel)
Legeltetni!
(Váratlanul, engesztelő hangnemben.)
A Van Goghokkal nincs semmi bajom!... Te különben is örökké csak a magad gátlásai miatt lelkizel. Meghökkensz, aztán meghunyászkodsz; majd hét végére rúgkapálózva, mert képtelen vagy visszabújni a polgári lét csigaházába, ahogy Theó, a Lajos Fülöp korabeli bútorait és porcelánberendezéseit féltve állítja: fékevesztetten dühöngsz.
VAN GOGH (fejét leszegve meghunyászkodik; aztán készséges jóindulattal)
Jó képeket festeni ugyanolyan nehéz, mint igazgyöngyöt találni. Ahogyan Lautrec is mondta: a modern művésznek talán az a hivatása, hogy csúnya dolgokat alkosson... A legpiszkosabb, legerkölcstelenebb némbereket megfestve (habozik) a tükör mindenképp visszataszító lesz.
GAUGUIN (konok meggyőződéssel)
Ezért kell mielőbb hátat fordítani ennek az egész kirakat-civilizációnak. Tahitin nem rút sem a test, sem a szeretkezés. Természet és erkölcs harmóniában él – szimbiózisban. A bohóchal például megfér az egyébként a halálos mérgű tapogatókarjaival riasztó, óriás anemónában, „tengeri rózsában”.
VAN GOGH
Igyunk a csúnyaságra.
(Még mindig habozva.)
Habár az ital sem éppen gyógyír...
(Távolodó hang.)
A részegséget is a züllöttség fogalmával szokták társítani.
KÓRUS (leckéztetően)
Ráadásul kiabálsz is, ordítozol.
GAUGUIN
Csak ott kiabálok, ordítozom, mint egy őrült, ahol a könyökömmel kell utat vágnom magamnak a tömegben... A párizsi kávéházakban, kocsmákban mindenütt kéretlenül is elédbe teszik az italt. Izgatottan hadonászó társaság, vágni lehet a füstöt.
(Önmegnyugtató gesztussal.)
Elszoktam tőle.
KÓRUS (felerősített suttogással)
Azt mondják, volt benne mindig valami ördögi.
GAUGUIN
Állítólag az ördög üresen talált, mint egy házat, behatolt és többé nem tud kijönni belőlem.
Csalnátok vissza... Párizsba?
(Hangváltás; az emlékeké.)
Az én utcámban minden lámpaoszlop alatt állt egy lány. A sok műkedvelő szajha árt a szakmának.
KÓRUS
Ezek szerint ringyóként kezdted te is... Zilált labirintusai az erkölcsi felfogásnak.
GAUGUIN (gyanútlanul)
Igenis, élveztem velük – és mardosott az önvád.
KÓRUS
Nem a bujálkodást. A festegetést!
GAGUIN
Elfogadtam – sőt akartam a cserét!...
KÓRUS
Bugyborékolva tört fel szájából az epe, mint a pezsgő, ha kihúzzák a dugót a palackból. A feléje áramló bűztől előbb visszahőköl; csukott szemmel, tántorogva állt a küszöbön, aztán elbukik, lehajol és hányni kezd. Melle zilál, nyeldeklője összeszorul. Hörgés, újabb nyál és keserű epeváladék.
KÓRUSHANG (leleplezően)
Ti talán más Gauguint is ismertek?
GAUGUIN
Könnyű annak, akit egyből nyakon ragadott a szerencse. A Sikerfiúk elévülhetetlen „erénye”!
(Egy percig letörve, mint aki megadta magát. Majd keményen.) Minden korábbi kudarc törölve!
(Szünet.)
Már kezdtem azt hinni, hogy a Teremtés értelmetlen, nem tudja, mit kezdjen velem. Mulatók, bárok. S micsoda sznob népség! N.-ék is!
GAUGUIN II.
Egyik estélyükön majomhússal etették vendégeiket, s a vizeskancsókban aranyhalacskák úsztak. Feltűnési viszketegségből vörös kesztyűk a vérpiros inghez s fűzöld zubbony biliárdasztal-huzatból!
GAUGUIN
Vásárláskor a magas árak döntenek el mindent: „Manet-t, Degas-t, Renoirt, kizárólag a legjobbakat!...”
KÓRUS (gonoszul)
És tőle semmit.
GAUGUIN (tölt magának, iszik; depresszióra hajlamosan)
Az ember már jóval a halála előtt elkezd meghalni.
(Kijózanodva kapja föl a fejét.)
Ezek a lotyók – nem magamra gondoltam –: „a bűn apácái”! Idegbajos, ekcémás mind, életükből hiányzott a napsugár. Szerelmet színlelni éjszakáról éjszakára, vég nélkül!... Toulouse-Lautrec, a törpe, biztos kézzel rajzolta le hullámzó keblüket, előreugró állukat, dühtől vicsorgó ajkukat. S okította is őket, a kosz s az ótvar ürügyén:
LAUTREC
„Egy lánynak vigyáznia kell az önérzetére...!”
KÓRUS
No meg a nyilvános házak törölközői!
LAUTREC (leteszi a palettára az ecsetet – közben a szajhák kivehetetlen pergő nyelve –, és minden ok nélkül sírva fakad, helyettük)
GAUGUIN
A bujaság teljesen normális... úri érzés.
KÓRUS (gunyorosan)
Paul Gauguin a nemiség legmélyebb gyökerei tanulmányozójának szerepében! Naiv megjegyzései lélegzetelállító romlottságról tanúskodó helyzetekben: mint aki rábukkant az ártatlanság szigetére!
GAUGUIN
A szexualitás bizonyos fokán túl megszűnik minden illem és előítélet. A tahiti-i lányok üdék, nem emlékeztetnek a rimánkodó, könnyező, pénzsóvárgó szeretők nevetségesen álságos szerepjátékára.
(A lány értetlen grimaszt vág, vagy nyelvet öltve továbbáll.)
Közben olyasmik fordulnak meg a fejemben, mikről jobb hallgatni.
GAUIGUIN II.
Nekik köszönhetően kezdetét vette új festőkorszakom. Nem többek annál, mint amit elképzelsz, megálmodsz. S nélkülözhetetlenek, mint a hétköznapok.
KÓRUS (elmarasztaló ítélet gyanánt)
Győzött művészetének felháborító brutalitása!
KÓRUSHANG (bizalmas közlés)
Míg lábsérülésével ágyban feküdt, a jamaicai származású montmartre-i táncosnő – állítólagos élettársa – kiürítette párizsi műtermét s lelépett.
GAUGUIN
Hajlott korú, bohém festők közt mit keressek, akik abszintet szürcsölve egyebet sem tesznek, mint egyvégtében anyagi gondjaikon, saját sikertelenségükön töprengenek?! A levegő tele van üres, koholt szavakkal. S a készen vett ruha túl szűk, nemezkalapja túl nagy volt.
(Átüt még egy kis nosztalgia a szavain, de már kívülről tekint néhai önmagára.)
Ég veletek, tüllszoknyás műlovarnők, akrobaták, idomított elefántok! Hajdani szeretők ványadt húsa, petyhüdt melle, fáradt lehelete...
(Csend. Elérzékenyülve.)
Hozzátok jöttem, nagy vizek, akik a kontinensektől elváltatok. A világ üres... és én tökéletesen egyedül voltam.
KÓRUSHANG
Levél Tahitiról August Strindbergnek:
GAUGUIN
A svéd drámaírónak és festőnek, akit felkértem volt a kiállítási katalógusom előszavának megírására... Strindberg, be kell vallanom, nem tudott azonosulni a műveimmel, sőt egyenesen nemtetszésének adott hangot...
STRINDBERG (hangja)
„Nem értem az ön művészetét, és nem tudom szeretni… Ráadásul az Ön paradicsomában él egy Éva, aki nem felel meg az én ideálomnak – és nekem is van egypár ideálom.”
GAUGUIN
Tisztáznom kell a különbségeket: egy civilizáció, amelytől Ön szenved. Egy barbárság, amely fiatalítóan és frissítően hat rám.
Az én Évám kiválasztása – akibe egy másik világ formáit és harmóniáit festettem bele – talán felébresztette Önben a szomorú múltat.
Az Ön elképzelésének civilizált Évája Önt és mindannyiunkat csaknem feltétlenül nőgyűlölővé tett.
Az ősi Évának a mosolya, amely Önnek a műtermemben szorongást okozott, egy napon talán kevésbé keserűnek fog tűnni...
Az az Éva, akit én megfestettem, természetes meztelenségében képes lesz kiállni a mi pillantásunkat.
Az Ön Évája viszont nem tudná magát szemérmetlenség nélkül megmutatni, és mindehhez, mert annyira szép, talán a rossznak és a fájdalmasnak a ráolvasása is hozzátartozik.
Meggyőződésem továbbá, hogy a civilizáció szép, ám szégyentelen nősténye hajszolja bele a férfit abba, hogy nőgyűlölő legyen, szemben a természetes, ősi és barbár nőtípussal, mely egyszerűségében, nyíltságában és szelíd méltóságában sosem adna tápot a nő megvetésének.
GAUGUIN II. (kétkedő hangnemben)
Ezek után: a földi paradicsom pusztulásával van-e még értelme a férfi és nő valamikori újraegyesülésének?...
KÓRUS
Válasz lehetne erre akár a Vízisellő! – ahogyan a nő beleveti magát a hullámokba, tökéletesen egylényegű lesz a természet elemeivel, a vízzel. Kemény kontúrok közé fogott hátaktja, szögletes arcéle, durva keze és súlyos tömbként kimetszett haja.
GAUGUIN II.
Vörös haja, a víz vad zöldje és a tarajos hullámok elementáris ereje.
GAUGUIN (öntudatosan, helyzetét és állapotát tekintve szokatlan precizitással)
Mielőtt meghalok… egy tiszta, korrekció nélküli vízió megalkotásába szeretném az energiámat fektetni.
KÓRUS
Mielőtt elhagytad volt Tahitit, szemedet a földi szemhatár salakja véresre marta. Hiába vettél megművelni való földet itt, ahova elkeverhető lesz porhüvelyed.
GAUGUIN
Püspök uram rábólintott kétszínű ájtatosságomra, habár tudta, hogy nem vagyok „az esete”! – itt, ahol magától tör elő még az én koromra tartogatott, „vadbanán-éhségnyi” életösztön is, a puszta létpoézis, nincs bűn s nincs keresztényi ítélet, csak az örök kőarcát mutató néma fétis.
(Csend.)
GAUGUIN II.
Mi volt nekem elrendelve? Totális lesújtás, csapás, ellenség, ugyanis a balszerencse mindenhová követett, mióta élek: minél messzebb mentem, annál mélyebbre süllyedtem!
KÓRUS
Mikor húszéves lánya, Aline tüdőgyulladásban meghalt, öngyilkosságot kísérelt meg, a nagy adag arzéntól azonban erősen hányni kezdett – megmentették és életben maradt.
GAUGUIN
Nem tisztultál meg azzal, hogy elhalt sejtjeidet magad mögött hagytad időárnyékod kifakult gyűrődéseiben.
KÓRUS
Megundorodva környezetétől, a világtól: elköltözött a maorik közé.
GAUGUIN II.
Mataieában a tenger tárult elém és a háttérben egy hegy emelkedett.
GAUGUIN
Amikor meg akartam halni, hirtelen belém nyilallt a kérdés, hogy: Honnan jövünk? A homoksávon kérész-nyomot hagyó – a végtelen partjain kóborló alak! – szegény Mallarmé letűnt földi csillagától rémületbe esve, majd ekcémás bőröm, haldokló lábam s egész aszott bensőm rettenete hajszolt elviselhetetlen önutálatba s félelembe, míg komor medvegőggel befele
nem fordultam végképp.
(Szünet.)
GAUGUIN II.
Sehol bennünk – csak a természetben van részvét.
4. (Az agónia. Felhők helyett csak lélegzetfoltok a késő éjszakában.)
KÓRUS
Az árnyék kiszívja a túlért körte levét.
GAUGUIN II.
Ne hidd, hogy kifordíthatod a sötétséget – ha leszállt az est, cseszheted, nem lesz több fény, annál is kevesebb, amit napközben megspóroltál. Hunyd be a szemed: káprázik, ugye? Önelégültnek születik a művész, s aztán hirtelen az árnyékától is berezel, látva, hogy mint valami füldugók, pondrók másznak elő a füléből és hernyók tekerőznek a lábujjai között... mire egyből a szívéhez kap… na ugye! – persze, ez még nem a nagyjelenet.
GAUGUIN
A maorik földjén kenyéren és teán élni – a zsebedben négy frankkal (midőn nincs több „mentőangyal”: nagybácsi-örökség) –: talány! Ha tudnátok, kivé-mivé váltam, mondd, Vincent, jönnétek-e utánam? Igaz, amióta a túlvilág reám rontott, a boldog ifjúsággőzzel telt mocsár, de még az Arles-i felvonóhíd sem okoz gondot.
Hamis arcotok szelektől sújtva bár, a semmit veszi üldözőbe – az Édent lekésve. Csak lusta hullámok hömpölygése, rovar-révület és sós kagylóillat-árny – a honvágy is silány.
KÓRUSHANG
A parton elheverve betegen, gyötrelmes éj. Figyelő vén szempár...
GAUGUIN II.
Vérbaj, infarktusveszély (öniróniával) – mégis vonzódik hozzád virágkoszorújával az a tahiti lány.
GAUGUIN
Hiva-Oán drága az élet vagy olcsó?
KÓRUS
– Kérdik a tengerentúlról a régi cimborák... Bárhol átrendezhető a világ.
GAUGUIN II.
Éjjel álmomban becsenget a levélhordó a Marquise-szigeteken – holott még ajtófélfával sem büszkélkedem.
A baromfiudvar felől az ablakon át tört rám egyszer, kulcsra zárt lakószobámba, Vincent, a galád.
Tudja-e vajon, hogy egyik képét keggyel, berámázva őriztem itt, míg bele nem költözött egy patkánycsalád?...
Én, kinek rozsdás bajszán bennszülött mosoly ring s híg kétkedéstől sújtottan már a csökött lányok kíváncsi, forró lágyékának játékától is vacog: – francia csendőr nem szed tőlem több adót!
GAUGUIN
Micsoda arrogancia: tolószékben tanulgatni az alázatot! Még a közönséges kurva is berezel, és elfelejti kifesteni a képét, nemhogy a nem-közönséges művész (!). Igenis finnyásak vagyunk – érzékenyek a hullaszagra. A többi csak zsenipóz; meghökkenteni akaró hazug nagyképűség! –
Valójában csak a halál arca rezzenetlen.
KÓRUS
A betegsége ágyhoz kötötte. Felhők helyett már csak lélegzetfoltok a késő éjszakában.
GAUGUIN
Ami magában hordozza a »kezdeteket«! – egyedül én vagyok képes felfedni.
GAUGUIN II. (a nosztalgia hangján)
A havat ha taposhatnám... Ám elég, hogyha csak gondolok rá, s már elolvad.
GAUGUIN (józanul)
Töredékekből nem áll össze az életem.
GAUGUIN II.
Igaz sem vala, ó, hogy hófúvásban várt rám a festék-kereskedő, Tanguy apó, párolgó kávé mellett töltöttem az estét valamikor. S hová lett a hollófekete hajtornyával és fojtó pacsuliszagával el-eldőlve révedező artistanő?
GAUGUIN
Képtelen vagyok töredékekből bármit (hát még női testet) festeni.
KÓRUS
Ki az a két kedélytelen figura, akik a Tudás fájánál fájdalmas észrevételeket tesznek, melyek éppen ebből a felismerésből fakadnak. Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?...
GAUGUIN
De ott az a vászon... 4,50 m hosszú és 1,70 m magas. Mindkét felső sarok krómsárga: a balban található egy felirat, a jobban a szignóm, úgyhogy a kép úgy hat, mint egy sarkain megsérült freskó, amely aranyfalra van festve... –
GAUGUIN II.
Egyik régi barátomnak, Daniel de Manfreidnek írtam ezt valamikor.
GAUGUIN
Jobbra lent egy alvó bébi és három ülő nő. Két figura bíborvörös ruhában megosztja egymással
a gondolatait. Egy hatalmas ülő alak, akinek nagysága tudatosan megsérti a perspektíva szabályait, felemeli az egyik karját, és álmélkodva a két figura szemlélésébe mélyed, akik sorsukra merészelnek gondolni... Egy bálvány titokzatos és ritmikus gesztussal az ég felé emeli a kezét, mintha a túlvilágra utalna; egy ülő figura, úgy látszik, hogy a bálványra figyel; végül még egy öregasszony, a halálhoz már közel, aki kész arra, hogy mindent elviseljen, átadja magát gondolatainak, s leszámol az élettel. A lábánál fehér, idegenszerű madár, mely gyíkot tart a karmaiban. Ő szimbolizálja az üres szó fölöslegességét. Minden egy erdei patak partján húzódik végig. A háttérben a tenger, mögötte a szomszéd sziget hegyeivel. A színárnyalat változik, de a tájkép egyik végétől a másikig kékkel és veronai zölddel van festve...
GAUGUIN II.
Olyan furcsán vidám vagyok ma. Tűz ég bennem, ha nem is a szívemben.
(Agonizál.)
A HÓVAL BORÍTOTT BRETON FALU ÉGETI MOST A LELKEM.
Vékony kontúrok... Közöny tartós ködén át nézem (ha volt: behunyt szemmel csak fura emlék), mint önti el a nemlét az álszenteskedő, önző civilizációt.
KÓRUS
Paul Gauguin, a hatósággal hadakozó ravasz anarchista; bolond: öngyilkos-hajlamú a köbön! –
GAUGUIN (erőteljes kitöréssel)
Ellenetek fordulhat jövőm s az ötvenöt megélt tavasz.
GAUGUIN II.
Olyan furcsán vidám vagyok ma. Tűz ég bennem, ha nem is a szívemben.
GAUGUIN
Elkészül-e itt utolsó mesterművem?... Aktot, prostituáltakat nem festek. Az Eldorádó. „Le Riche”!
Nem kívánkozom vissza közéjük.
GAUGUIN II.
Már sehova se.
(Megpillantja kezén a pestisfoltokat.)
A malária után mi ez... Tán pestis? Ezt, persze, csak álmodom... (!) Vagy a kegyetlen keresztény világtól reám testált „ajándéka” ez is, mely nem ismer megbocsátást?... (Melle sírástól rázkódik; a legyezős lány lehajol hozzá és megcsókolja – bűntudat nélkül kér helyet a ágyban.)
GAUGUIN
Mint ahogy a szépség nem ismer szemérmetességet (mintha zsoltárt mormolna halkan), se trágárságot. Dühkitöréseimre nincsen ok már.
KÓRUS
A nőstényvad, mint egy mérgező virág kúszó indája, egyetlen mozdulattal fonódik a férfitest köré.
KÓRUSHANG
A varázs kétségtelenül hatott. Elfelejtette öröklött szégyenét és undorodását. A lány vidám, ösztönös, csábítása szinte gyöngéd.
GAUGUIN II.
Eszméletlenségbe süllyedni megint? Várva, hogy fölemelnek s visznek a nyirkos hajnali levegőben.
KÓRUS
Gyászbeszéd nem lesz, Paul!... Martin püspök franciaországi felettesének írt levele szerint: „Itt az egyetlen említésre méltó esemény, hogy hirtelen meghalt egy Gauguin nevezetű, megvetésre méltó egyén, aki bár neves művész volt, de ellensége Istennek és mindennek, ami erkölcsös.”
(Csend.)
(GAUGUIN hangja)
Hát amire a dél-tengeri szigeteken rátaláltam... (!)
KÓRUS
Gyulladt szemmel utolsót sandít a homokos part felé. Torkát fojtogatja a tudat. A biztos halál tudata. Elérkezett a mélypontra. Hová lett a nyugodt fölény?
GUAGUIN II.
Mélyen a föld alatt leszel, ne félj, nem fogja bántani többé a bűzöd őket! Az öklendező, részeg kábulat.
KÓRUS
S a képek?... Nem sok remény. Mi marad ezekből a durván felkent festéktől hullámzó vásznakból?
Kidobni való. Selejtgyűjtemény (!)
(Hosszabb szünet után.)
KÓRUS Ki érezhette volna meg – talán Baudelaire? – , hogy a Föld, az is, ahová őt, G.-t egy ismeretlen dombon eltemették: a dekadencia földje lesz egyszer!