A színházi rovatban elsősorban erdélyi magyar társulatok előadásairól jelennek meg kritikák, de teret biztosít fesztivál-beszámolóknak, színházi tematikájú esszéknek, tanulmányoknak is.
Van valami a Titus Andronicusban a világ kezdetének nyüzsgő zűrzavarából.
A rendezvénysorozat 20-i nyitógálájának második felét már a sokszínűség jellemezte a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Parancsolatok című koncertelőadásának köszönhetően.
„Hagyományt élesztünk újra, és ezzel új hagyományt szeretnénk teremteni” – fogalmazott a rendező 2013-ban.
Viszonylag új fogalom Erdélyben a sétáló színház (vagy immerzív színház). A kétezres évek Nagy-Britanniájából eredő alternatív műfaj felszámolja a színpad és nézőtér közötti határvonalat...
Ahogy az lenni szokott, körforgások tömkelegéből épül fel az élet. Ha a színház szakmai életének alfáját és omegáját keressük, csakhamar Kisvárdánál kötünk ki keresgéléseink során.
Botond Nagy az utóbbi időben egyre inkább a klasszikus szövegek felé fordul.