Anyám halála után számos érdektelen, de heves dolog történt, ami miatt öt hónapra az elmebetegek számára fenntartott kórházba kerültem.
Nem telt el még egy perc sem, mikor az egyik ház felől zajt hallottam, aztán egy alacsony, idős nő jelent meg a vaskos fémkapuban.
Pálinkával köszöntik egymást. A tepertős pogácsa harapdálása közben már feljönnek az egykori tanárok.
Utcahosszat mentek egymás mellett szótlanul. Kese Ida kezdte sokallni a Balajti hallgatását, talán mert úgy képzelte, hogy az őrajta gondolkozik.
Bornyúként bámult a lányra, közben járt az agya, sietve fontolgatta a blendenyílást és a megfelelő exponálási időt. A bezsongástól kapkodott, hogy megörökítse a legígéretesebb képet róla.
Venus Ulrache azt akarja, hogy mondjak búcsút a fülemnek.