Tanítványok (Versek)

Tanítványok

‍

Kivert kutyákként szaladtunk hozzád,

kilesni titkaid.

Ágyasunk voltál, anyánk,

kongó üresség.

Sok ezer erdőn, folyón át, városon,

vezettél minket, nem tévesztve célt,

nyitottad vaksi szemünket a fényre.

Hegyeket bírtunk elmozdítani,

láttuk a kaszás aszkéta istent,

minden dolgok végső értelmét.

– Éles pengéje nem fogott rajtunk. –

Kimentve minket az utolsó percben,

fenntartottad a jogot magadnak.

Te légy, ki elveszít.

Rabok

‍

Szemükbe vágta fényeit a hajnal.

Felismerték a rájuk mért utat.

Kiugrottak a mozgó vonatból.

A seholba tartó síneken.

‍

‍

Háború

‍

Az érett gyümölcs a fákon rothadt el,

a feltört sáros utakra bomba hullt.

Szétzúzott csontok velőjét issza.

Isten arcába üríti gyomrát.

Menekültek

‍

A hegyek mögé süllyedt a sárga nap,

ágakat tördel, jajong a szél.

Rókanyomok a fagyott folyón át,

az utakon holtak.

Gyújtsatok fényt, ne tévedjünk el.

Döngő léptük visszhangozza a hegy.

Kit itt lelnek, itt marad.

‍

‍

Petíció

‍

És mi, a teremtés kannibál férgei,

bábjai a minket emésztő vágynak.

Újjá akarunk születni benned.

Más eredménnyel.

Május

‍

Fekete madár a barackfaágon,

mozdulatlan nézi a kertet.

Ha átölellek, megriad, elszáll.

Két részeg bolond a sarjadó fűben,

újabb világot épít a romokon.

‍