No items found.

Részlet Sárkány Tímea olimpiászos dolgozatából

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 11. (865.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból


Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

Sárkány Tímea

József Attila Általános Iskola, Csíkszereda, VIII. osztály, I. díj


Mindenki érdemel bocsánatot és megváltást, de azok, akik nyugodtan emésztenek, azok nem, azok csak vádat érdemelnek. Mert valójában az sem mindegy, hogy mit vétkezik az ember és milyen a hozzáállása. Ezt jól tudta a bíró, de azt nem értette sohasem, hogy miért fontos annyira a gyep tisztasága és rendezettsége egy-egy idősebb polgárnak. Úgy tartja ő, hogy az élet azért van, hogy használjuk, és pontosan ilyen esetekben vétkezhet az ember tudatlanul, mert még nem ismeri a valóságot, csak elindult a felfedezés útján. De ha egy-egy beképzelt valaki nagyobb rendűnek gondolja magát és akarattal tilalmakat sző a felfedezőknek, akkor az már nem nyer bocsánatot. Szándékosan megakadályozza az önfejlődés és felfedezés útját valamilyen okból, hogy aztán senki ne mehessen tovább, mindenki ragadjon le ott, ahol ő van, és vegye fel az ő zsémbes példáját, hogy együtt legyenek tudatlanok és ne engedjenek tovább senkit.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb