.svg)
MOLNÁR BEÁTA
alkalmazkodás
ne kapard üregesre csontjaidat,
ne növessz vékony lábakat, szárnyat,
szőrzeted ne cseréld fedő-, pehely- és evezőtollakra,
ne növessz különleges izomzatot és koponyát,
ne húzd ki saját fogaidat és
soha ne vágd le fülkagylóidat.
tüdődet ne utasítsd kettős légzésre,
ne akarj csonttaréjt és aránytalanul nagy szívet –
tested már elhasználódott.
csak maradj foglya az állapotnak:
a repülés mozdulatlan mozgás.
BALÁZS IMRE JÓZSEF
A repülésről
Repülés a habzó víz alatt
Lent mélytenger fönt forrongó patak
Szárnyas tengeralattjáró algás légikikötőben
Pár nyugodt mozdulat a kettőzött időben
Azonosítatlan tárgy
Képzeld el, hogy van egy szerkezet,
amit egy időmérnök tervezett,
és ott lehetsz bármelyik pillanatban:
keringsz, mint a vér saját magadban.
Testrész
Keresni egy új befészkelődő-pontot
a vállak és lapockák hajlatában,
ahol légiesebbek talán a csontok –
egy helyet, ami ott se volt korábban.
A formáról
A repülésnek nincs iránya,
emel csak, hogy valahonnan el,
mint egy ismeretlen,
ki a felhők alatt vesztegel.
Ha van formája, nincs hiánya.
ILYÉS ZSOLT
besorolás
felvesszük a vasalt angyalbőrt,
egyesre borotváljuk szárnyainkat,
az egyik vállunkon puska,
a másikon a batyus kontinensek,
és menetelünk,
mene-telünk,
me-ne-te-lünk,
zéróval oszthatatlan határokon
át’át.
keresztrejtvényű mecset udvarára
parkoljuk a fújtató sztálinorgonát,
tábort verünk, őrjáratozunk
egy holt égitest váza fölött
hemzsegő csillagokkal.
hajnalban a katonák
kézzel kimossák
álmaikból bakancsnyomainkat,
és menetelünk,
mene-telünk,
me-ne-te-lünk,
de nem jutunk a rácsteszten
át’át.
képpontozott oázisban
nézegetjük magunkat,
mint embrió
fertőtlenített kávéskanálban
a felnőttkorát:
visszatáncoló önképeslap,
mely kihúzza magát
és menetelünk,
mene-telünk,
me-ne-te-lünk
hallgatva, ahogy
sínbe rakott bajtársunk
lábán a fájdalom
mint vonat döcög
át’át.
szánkban a reggeli
karinthy-espresso,
cigarettaszűrt leves;
kent-kupéba fáradt
nyelvünk a száraz aftán,
a lábbelié a zokniba forrt seben
pihen
és menetelünk,
mene-telünk,
me-ne-te-lünk,
míg a tollas sisak elordítja magát:
!egy’kettő, szakasz állj
FISCHER BOTOND
Daidalosz, a durva anyád
A repülésről csak Daidalosz beszélhet
én kussolok hülyén hátramenet
hátra magam mögé ahol
szárnyam elzárja légcsövemet
Az apaságról csak Daidalosz beszélhet
bár kisfiam szertelen ikarosz
a zuhanás a gének kudarca
de a sikerért ugyanúgy meglakolsz
Azt hiszem már csak Daidalosz beszélhet
de hallgatni is csak neki szabad
én lesütött szemmel dünnyögök
szabadon dünnyögő akarat
(És a szobába bejön a kisfiam
szétcsavarozza csontjaimat.
Játszik.)
