No items found.

A túl sok ötlet bevisz a sűrű, sötét erdőbe – beszélgetés Magyary Ágnes író-műfordítóval

A Helikon-podcast vendége a júniusi hónap szerzője  Magyary Ágnes író, nyelvtanár – akivel többek között írásról, nyelvről,  a történetekből bábként kibomló új történetekről, műfajok közötti kalandozásokról, a spanyol polgárháborút övező csendről és elhallgatásról, Madridról, a spanyol kultúra egyik eredőjéről beszélgettünk.

Magyary Ágnes 1975-ben született Kolozsváron. 1989 óta Budapesten él. Első kötete, a Periton 2004-ben jelent meg (Antológia, Lakitelek, 2004). Ugyanebben az évben Méhes György-debütdíjjal tüntették ki. Második kötete Az Ördög operába készül és más történetek címmel 2013-ban jelent meg (Lector Kiadó, Marosvásárhely). 2014-ben Fehér Klára Irodalmi Díjat kapott. Rövidzárlat az Alvilágban című kisregénye 2016-ban, Víziló a Szamosban című regénye 2018-ban a Magyar Napló kiadó gondozásában jelent meg, 2022-ben pedig a Bookart kiadó gondozásában jelent meg Madrid című regényes útirajza. 2019-ben a Látó folyóirat próza kategóriában nívódíjjal tüntette ki. 2021-ben József Attila-díjjal ismerték el munkásságát.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb