.svg)
Április 25-én a konferencia első napjának színtere a Kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár Ion Mușlea Konferenciaterme, elnöke pedig Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem professzora. Az eseményt Egyed Emese köszöntője nyitja meg, melyben a konferencia céljaként Mózes Attila munkásságának és személyének alaposabb megismerését állítja fel. Demeter Zsuzsa Karácsonyi Zsolt üzenetének közvetítése után anekdotikus történetet mesél el Mózes Attila szerkesztőségi székéről, a piros betétes vászonszékről, mely a generációk váltakozásának és a szerkesztői attitűd felváltásának jelképe — a szék eltűnésének pedig fontos tanulsága van: „vannak olyan trónok, székek, sámlik (...), melyeket nem lehet betölteni”, Mózes Attila pedig életében, és halála után is, munkái és művei által közbenjárt abban, hogy pótolhatatlanná váljon az erdélyi magyar irodalom történetében.
Egyed Emese és Borcsa János előadásaiban Mózes Attila kritikusi és szerkesztői munkássága kerül előtérbe, a próza és líra világában történő tájékozódásai és néhány kiemelt személyes preferenciája kortársai és elődei közül egyaránt: Szilágyi Domokos, Vásárhelyi Géza, Kemény János, Petőfi Sándor, Csiki László, Markó Béla, Király László. Egyed Emese meglepetésként egy fotót vetít ki, melyen a gitárját kezében tartó, fiatal Mózes Attila jelenik meg a hallgatóság előtt: hosszú göndör haj, ritmusban és zenében elmerült, lehajtott fej. Egyed Emese előadásából kiderül, hogy Mózes Attila szemében a költészet „magasztosan hiábavaló, mégis a legszebb”; illetve az értékes próza születéséhez türelem, idő és átgondoltság szükséges: „fenék kell a prózához”. Borcsa János Mózes Attila kritikai írásait fontos üzenetet hordozó társadalom- és művészetkritikai lenyomatoknak tekinti.
Bíró-Balogh Tamás tanulmányában Mózes Attila irodalmi kapcsolathálójának belső körét kísérli feltárni a személyes könyvtárban talált ajánlott és dedikált könyvek számbavételével. Bálint Júlia Mózes Attila három dedikációját olvassa fel. Radics Péter a DIA (Digitális Irodalmi Akadémia) rövid történelméről, megvalósításairól, terveiről, illetve a változó olvasói igényekről beszél: az internettel és a mesterséges intelligenciával való együttélés átformálta az olvasási szokásokat, melyekhez a DIA alkalmazkodni szeretne annak érdekében, hogy az irodalom halhatatlanná és mindenki számára elérhetővé váljon.
Demeter Zsuzsa Mózes Attila és az Utunk, illetve a Helikon folyóirat kapcsolatáról beszél, valamint felolvassa Mózes Attila Györkös Mányi Albert két róla készült portréjáról írt szövegét.
Rövid kávészünet és a csoportkép elkészülte után újabb meglepetés fogadja a konferenciateremben az érdeklődő közönséget: a Román Televízió Mózes Attilával készített interjúja kerül vetítésre, melyben irodalmi és filozófiai szövegek alkoholizmus-megjelenítéseiről fejti ki véleményét. A délutánból estébe áthajlóan két hosszabb beszélgetés következik. Király Lászlót Szántai János kérdezi: Király László munkatársi és baráti perspektívából közelít Mózes Attila életéhez, életművéhez és személyéhez annak érdekében, hogy a mérvadó kritikust és kiváló prózaírót hús-vér emberként mutathassa meg, emlékeit és közös tapasztalataikat elmesélve. Az első találkozást eleveníti fel Király László, melyre az Utunk szerkesztőségében került sor — kedves emlék maradt az a pillanat, amikor a hosszú hajú, „nőies” mozgású fiatal Mózes Attila először lépte át a küszöböt, a Marosvásárhelyről Kolozsvárra érkező egyetemista „nagyvárosi attitűdjét” hozva magával. Az egyetemen jól tanult, kortársaihoz mérve erős műveltséggel rendelkezett. Megbízható és felelősségteljes szerkesztője volt az Utunk próza és kritika rovatának, nem tartózkodott az őszinte és sokszor kemény vélemény kinyilvánításától, nem tett kivételt senkivel és nem félt senkitől. Király László szerint az, hogy Mózes Attila szélesebb körökben kiveszni látszik a köztudatból, részben visszafogott, de határozott természetének is köszönhető: nem kötött érdekbarátságokat, nem „talpalt” a sikerért és nem járt szerkesztőségről szerkesztőségre szövegeivel. Király László derűsen emlékezik vissza közös kalandjaikra: egy rosszul sikerült budapesti dedikálásra, de annál jobban sikerült estére; a talponállókban töltött időkre, a 80-as évek alkoholtilalmára és a kedves Verára, aki pult alatt szolgálta munkaidőben az italokat, a szerkesztőségbe elhelyezett 17 poloskára és a Bálint Júlia segítségével „csempészett” külföldi folyóiratokra.
Az est további részében kerekasztal-beszélgetés következik, a meghívottak: Antal Balázs, Bíró-Balogh Tamás, Vermesser Levente, Vida Gábor és Radics Péter, a beszélgetés vezetője pedig Papp Attila Zsolt. A nyitókörben a meghívottak személyes emlékeire és kedvenc Mózes Attila szövegeire kérdez rá Papp Attila Zsolt, szinte egyhangúan szavazza meg mindenki az Egyidejűségeket. Vida Gábor egyetemista éveit idézi fel, amikor először találkozott Mózes Attilával és lenyűgözte kiemelkedő, franciás műveltsége. Antal Balázs dolgozattémaként választotta Mózes műveit, hosszas beszélgetéseit idézi fel az íróval. A kívülállóság-érzet jellemezte az író karakterét: „Sosem vagyok a koromnál”, ehhez társult a sikeres művek megírása utáni inspiráció-hiány, maximalizmus és alkoholproblémák. Vita alakul ki azzal kapcsolatban, hogy az alkoholba való menekülés kollektív tapasztalata volt-e a kornak vagy Mózes Attila személyes drámája, illetve a Budapestre való kiköltözés vajon segíthetett-e volna az író karrierének fellendítésében. Radics Péter észrevétele az, hogy több írónál is kimutatható az élete utolsó évtizedében jelentkező „terméketlenség”, illetve a rendszerváltás is bizonyos törést okozhatott Mózes Attila életében. Szóba kerül egy befejezetlen regény is, melyen Mózes utolsó időszakában dolgozott — fia, Mózes Balázs felajánlja, hogy utánanéz a kéziratnak. A rendszerváltással kapcsolatban a beszélgetés során elhangzik, hogy sokakat értetlenség és elkeseredettség töltött el az álszentséggel való szembesülés következtében: a felfordult világban, ahol a farkasfalkákból bárányok kerültek ki, Mózes Attila őszinte és egyenes nézetei nem találták helyüket: „...az írásnak nincsen tétje.” A beszélgetés lezárásaként Papp Attila Zsolt arra kérdez rá, hogy hogyan lehetne valamelyest visszacsempészni a köztudatba az írót. Vida Gábor javaslata az Egyidejűségek újrakiadása: egy látványos új borító és a megfelelő kiadó segíthetne népszerűsíteni az életmű ezen részét. Antal Balázs beszámol arról, hogy egyetemi szemináriumok keretén belül igyekezett népszerűsíteni Mózes Attila munkásságát, ám a Magyarországon változó oktatási rendeletek miatt bizonytalan jövő elé néz a kísérlet folytatása.
A konferencia első napja a Bulgakov Caféban ér véget, ahol Antal Balázs, Király Zoltán, László Noémi, Márton Evelin, Vermesser Levente, Vida Gábor és Wirth Imre olvassák fel a Mózes Attilához fűződő szövegeiket. Mózes tiszteletére a röviditallal töltött poharak kiürültek, élmény- és eseménydús napot tudhatott maga mögött minden türelmes és kitartó érdeklődő.
.jpg)
